Szeress engem!

Mit tennél, ha az életed, amit szeretsz és elfogadsz; a feladat, amibe már beletörődtél, összetörni látszik?
Egyetlen tett… ami a tiéd, mindent felborít…

Mit tennél, ha olyasvalakibe szeretsz bele, akibe nem szabad?
Tudod, hogy nem szabad… de ami már gyökeret vert, nehéz elpusztítani…

Mit tennél, ha a szerelmed hiábavaló volna?
Hiszen ő csak barátként tekint rád… a szíve már másé…

Te mit tennél?
A fényt vagy a sötétséget választod?

Rina semmi másra nem vágyik, mint hogy leteljenek a tanulóévei, beteljesítse a feladatát, a helyére ültesse a trónörököst, majd elmehessen Thea-földjéről. Be akarta járni a világot, bejárni az országokon, nem törődni semmivel és végre élni.
Mégpedig egyetlen emberrel…
A kaland elindul… a csapat útra kel, a Sötétség erdejében… Rina pedig egyre mélyebbre süllyed a saját fájdalmában, pedig nem szabadna… nem válhat azzá, akit gyűlöl…
Az erdő egyre jobban behálózza, eltérítve az útjáról…

Egy a hét közül… egy, aki megszüli a Bosszú hercegét…

SZERESS ENGEM!

Két olyan pillanatunk van, ami egészen biztosan egyszeri és megismételhetetlen. Az első és az utolsó szívdobbanás. De a kettő között... A kettő között még lehet egy harmadik. Van egy harmadik, amiért értelmet kap a másik kettő. Az a pillanat, amikor találkozol Vele, a szemébe nézel, és meglátod benne mindazt, amiért értelmet kap a másik kettő. Amikor megérzed, hogy van értelme. Mindennek. Az Életnek, a szépségeknek, a világnak. Az a két másik pillanat ettől kap értelmet.
                                                                                         Csitáry-Hock Tamás

ELSŐ DOBBANÁS

A nap első, gyenge sugarai utat törtek maguknak a sötétítőfüggöny résein keresztül. Az aranyló fénypászmák végigszaladtak a szobán, táncra keltek a porszemcsékkel, amelyek ezernyi apró kristályként keringőztek a levegőben. A napsugár felmászott az ágyra, majd finoman végigsimított az alvó lány arcán.
Rina megrándult, amikor a nap belevilágított a szemébe, majd kikukucskált lehunyt szempillái alól, aztán inkább hasra fordult és a párnába fúrta a fejét. Hosszan kifújta a levegőt, elmosolyodott és kinyújtotta a kezét, hogy a fiúhoz érjen. A tenyere azonban csak a hideg lepedőt simította. Azonnal felpattant a szeme, és felkapta a fejét. A fiú nem volt ott. Hirtelen felült, hagyta, hogy a takaró lehulljon meztelen testéről, körülnézett az apró szobájában, de sehol sem találta. Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy odarohan a fürdőajtóhoz, de nagyon jól tudta, hogy ott sem fogja megtalálni. Elment. Kezei a takarót szorongatták, mély levegőkkel próbálta megnyugtatni kalapáló szívét, mert félt, hogy vagy heves zokogásba kezd, vagy dührohamot kap és mindent összetör. 
Miközben megpróbálta a fájdalmát mélyen magába fojtani, tekintete az ágya melletti órára vándorolt. Abban a másodpercben, mikor meglátta a mutatók állását, ijedten felhördült és kiugrott az ágyból. Azonban a lába belegabalyodott a takaróba, így egy hatalmas zuhanás után a földön kötött ki. Amilyen gyorsan csak tudta, kiszabadította magát és a fürdőbe rohant. Miközben magára rángatta a fehérneműjét, megmosta az arcát és fogat mosott, de bele sem mert nézni a tükörbe, hiszen el tudta képzelni, hogy nézhet ki a tegnapi búcsúztató után. Miután végzett, visszarobogott a szobába, lekapta a szekrény széléről a méregzöld utazóruháját. Amilyen gyorsan csak tudta, magára rángatta a nadrágot, a blúzt és köpenyt. Felhúzta a csizmáját, majd felkapta a fűzöld zsákját. 
Amikor megpillantotta a zsák mellett pihenő sötétkék karkötőt, a keze megállt félúton. Emlékezett rá, mikor tegnap este a nagy hévben véletlenül eltépte róla. Ő pedig csak nevetett és azt mondta, nem fontos.
– Neked nem – suttogta Rina, majd felvette az eltépett bőrszíjat és a köpenye zsebébe gyűrte. Vállára kapta a zsákját és kirohant az ajtón.
A megtömött táska ütemesen csapódott a derekának, miközben lélekszakadva rohant a várost körülvevő kőfal felé. A reggel már előcsalogatta az embereket; a piac kezdett megtelni bódékkal és vásárlókkal, kellemes zsivajt adva az amúgy csendes napnak. A reggeli szél a gyümölcsök, a halak és a frissen sülő húsok illatát sodorta felé.  Ha nem sietett volna ennyire, biztos, hogy megáll és gyönyörködött volna a szivárvány minden színében játszó gyümölcsökben, szövetekben, apró tárgyakban. Most viszont nem ért rá.
– El fogsz késni, Rina – kiabált rá már messziről egy nagy pocakú, harcsabajszú ember. Fehér köténye foltos volt a megnyomódott gyümölcsök levétől.
– Tudom – kiáltotta vissza Rina annak az embernek, aki odaadta neki a régi házát, hogy nyugodtan lakjon ott. A férfi csak mosolyogva a fejét rázta, majd egy kis csomagot nyomott a lány kezébe, amikor az elrohant mellette.
– Neked csomagoltam az útra. Ne keveredj bajba.
– Köszönöm, és igyekszem – integetett neki Rina, de egy percre sem lassított. Kíváncsian belekukkantott a csomagba, és felderült az arca, mikor meglátta a kedvenc gyümölcsét piroslani a szürke papírban. Amikor a gyomra hangosan megkordult, inkább zsákba tette, aminek az lett az eredménye, hogy majdnem orra bukott. 
Lihegve szedte a lábait, remélve, hogy nem hagyták még ott. Miközben szelte a métereket a város vége felé, eltöprengett, vajon miért nézik meg őt ennyien, megszokhatták már, hogy ő mindig rohan. Végül, amikor a hajtincsei megcsiklandozták az arcát, rájött, hogy kibontva felejtette a haját. Mindig akadt néhány hajcsat temérdek zsebei egyikében, így rohanás közben, szinte röptében is képes volt vállig érő szőke haját szoros kontyba rögzíteni.
Már csak pár méterre járt a faltól, látta a napfényben hol vakítóan csillogó, hol tompán világító színes köveket. Látta a hat főszínben szikrázó kövekkel díszített, három méter magas fal tetejét, ami biztonságot nyújtott neki és az itt élőknek. Egyszer csak meghallotta a legjobb barátnője mérges hangját.
– Nem indulhatunk el nélküle. Biztos mindjárt itt lesz.
– Már lassan egy órája rá várunk. Indulnunk kell! – vágott vissza valamelyik fiú az ikrek közül. Basszus, de elkéstem. Ezért szorulni fogok, de nagyon. Felkaptatott az utolsó emelkedőn, ami már a falnál ért véget, pont ott, ahol rá vártak.
– Itt vagyok! – kiáltott már messziről, mire nyolc szempár fordult felé. Némelyik dühösen, némelyik megkönnyebbülten, valamelyik gúnyosan.
– Nocsak, Csipkerózsika is felkelt végre – vigyorgott rá Gab, a normálisabbik fél az ikrek közül. Róla tudta, hogy csak poénból mondja, nem azért, hogy megbántsa. Őt nehezen lehetett kihozni a sodrából, végtelenül türelmes volt mindenkivel. Most is kellemesen elhelyezkedett a zsákján, míg rá vártak, kezében ott pihent az egyik könyve, ami szinte elhagyhatatlan tartozéka volt. Hosszú, barna haja befonva pihent erős hátán, bár lila ruhája miatt még a saját testvére is gúnyolta néha, de Rinának egyáltalán nem az jutott eszébe róla, hogy lányos. Erős, markáns arcában olyan szemek ültek, amelyek mindig vidáman csillogtak és néha úgy tudott nézni velük, hogy még az ő lába is elgyengült, pedig nem érte dobogott a szíve.
– Nem jött a herceg, hogy időben ébresszen – felelte Rina, mikor odaért melléjük.
– Ez nem kifogás arra, hogy már régen félúton járnánk, ha itt vagy időben – vágta oda Mac, Gab ikertestvére. Rina tekintete rávándorolt és ugyanazt a gúnyos utálatot találta a szemében, amit mindig. Bár ugyanúgy nézett ki, mint a testvére, az ő szemét megmérgezte a harag és gúny, ami szinte egy volt vele. Nadrágja és inge színe mindig az alvadt vérre emlékeztette Rinát, és mindig meglepődött, mennyire magába olvasztotta a színének a tulajdonságait, amit az Isten rábízott. Mindig dühös volt, heves, szenvedélyes, és sosem tudott nyugodni. Már az első pillanattól kezdve ellenségesen viselkedett Rinával, mert ő nem látott benne semmit. Sem Rina erejét nem tisztelte, sem a lány tulajdonságait nem bírta elviselni.
Rina már megtanulta, hogy ha nem vesz tudomást a fiú gúnyolódásairól, a beszólásairól, akkor jobban bántja a fiút, mintha visszaszólna vagy leállna vele veszekedni. Bár most legszívesebben megmutatta volna neki, hogy nem olyan visszahúzódó lány, mint amilyennek a fiú hiszi, megmutatta volna neki, hogy az ő erejét is komolyan kell venni, mégis elfordult tőle és a tanítójukra nézett.
–  Bocsánatot kérek, nagyon elaludtam. Sajnálom, hogy nem tudtunk időben elindulni. – A nő csak megrázta fejét, vörös, hullámos haja követte a mozdulatot.
– Ugyan Rina, nem sietünk ennyire sehova. – Inne szeplői vidám táncba kezdtek, amikor elmosolyodott. Mac felhorkant, mire a nő felé fordult. – Ha azt hiszed, Mac, hogy még a mai nap folyamán célhoz értek, nagyon tévedsz. Ez a küldetés napokat, sőt lehet, hogy heteket fog igénybe venni. Ez az egy óra már nem oszt, nem szoroz.
– Te mindig őt véded – fakadt ki Mac. – Annyiszor késett el, hogy már számon se lehet tartani. Ilyen feladattal, mint a miénk, nem szabadna álomvilágban élnie!
– Te pedig megértést és türelmet tanulhatnál – mordult rá Inne, mire Mac mérgében összeszorította a száját és elfordult. – Jól van, gyerekek. Mindenkinek megvan mindene?
Miközben mindenki még egyszer belepillantott a zsákjába, Rina tekintete végigfutott a társain, majd megállapodott a kék köpenyes háton. Seth, te… te… A fiú futólag rápillantott, mikor megérezte, hogy őt nézi, de aztán visszafordult az előtte álló lányhoz és nagyon bizonygatott valamit. Látta a mozdulataiból, a heves gesztusokból, ahogy megfogta a lány kezét, valahogy tudta, hogy róla van szó és a tegnap estéről. Hanna ránézett, szemei villámokat szórtak rá, gyilkos pillantással végigmérte majd közelebb lépett Seth-hez. Rina elkapta a tekintetét és inkább a lábával kezdett formákat rajzolni a földre.
– Minden rendben, Rina? – tett a vállára Inne a kezét. – Még az átlagnál is csendesebb vagy. 
Rina belenézett a nő zöld szemébe, ami mindig megértően nézett rá. Ő volt az, aki meglátta benne a tehetséget és hitt abban, hogy egyszer úgy tudja majd használni az erejét, hogy nem esik össze utána. Hogy végre ő is egy lesz a varázslatával, mint a többiek.
– Rossz érzésem van – bökte ki Rina, és bizonyos szinten nem is hazudott, mert ez is szurkálta a szívét a többi gond mellett. – Valami nem tetszik.
– Ne aggódj. Talán ez lesz az, ami előhozza belőled a varázslatot. Az erőd meg fog találni. – Inne megveregette a vállát, majd a többiek felé fordult. – Indulhatunk?
Mindenki beleegyezően morgott, és még mielőtt Inne megszólalhatott volna újra, Mac már el is indult. Seth és Hanna pedig csatlakozott hozzá. Inne Kate-tel indult utánuk, miután a lány kérdezett tőle valamit. Rina Gab és Sunny között indult utánuk.
– Rina – szólította meg Sunny, mire a lány ránézett. Ő volt a legjobb barátnője, amióta csak eljött otthonról. A vele egyidős lány kedves volt, mindig vidám, mindent megtett, hogy Rinát mosolyogni lássa, ha kellett, éjjel kiszökött hozzá, hogy beszélgetni tudjanak. Igazán szerették egymást, ahogy csak barátnők tudják. Rövid aranyszínű haja gyűrűkbe kunkorodott az arca körül, kék szemei nyugtalanul tanulmányozták az arcát.
– Hm?
– Mi történt tegnap éjjel? – hajolt közelebb hozzá, hogy az előttük haladók ne hallják. Rina lepillantott a barátnője kezére, ami zavarában a napsárga köpenyét gyűrögette.
– Az, hogy hülyeséget csináltam.
– Lefeküdtetek?
Rina csak aprót bólintott. 
– Ó, a fenébe. És ő mit mondott? – bökött Sunny a fejével a sor elejére.
– Semmit.
– Hogy-hogy semmit? Ne kelljen már megint mindent harapófogóval kihúzni belőled.
– Mire felébredtem, már nem volt ott. – Sunny döbbenten nézett rá, majd a fogait csikorgatva megszólalt.
– Vagyis hagyott elaludni. Cseszett felkelteni, mikor eljött tőled… még csak időt se adott neked, hogy megbeszéljétek. Hogy lehet valaki ekkora tapló?
– Seth jól tudja elrejteni az érzelmeit – szólalt meg Gab. – Bár az tény, hogy bunkóság volt, hogy ott hagyott.  
– Szerintem pedig az volt bunkóság, hogy kihasználta, hogy Rina be van csiccsentve és ágyba csalta – kontrázott Sunny.
– Én is akartam, Sunny. Nem kényszerített semmire – mondta Rina, de összerándult a gyomra, amikor arra gondolt, hogy Seth csak kihasználta, hogy Hanna nincs ott, ő meg szinte a karjaiba zuhant.
– Nem is erre gondoltam. Az volt szemétség, hogy nagyon jól látja, hogy nálad van valami. Látja, hogy tetszik neked, és ezt használta ki. Pedig neki Hanna a nagy szerelme – gúnyolódott Sunny. – Ahhoz képest az első adandó alkalommal felszed téged.
– Azért Seth nem ennyire tapló, csak… – Gab elhallgatott, majd a két lányra nézett, akik kérdőn fordultak felé. – Csak amit muszáj, azt muszáj.
– Ne mondd nekem, hogy Hanna nem tudja megadni, amire szüksége van – gúnyolódott Sunny. – Ha pont ő nem tudja, mi kell egy pasinak, én kopaszra vágatom magam.
– Nem erre céloztam.
– Hát mire? Te tudsz valamit, Gab?
A fiú hol az egyik lányra nézett, hol a másikra, majd megvakarta a fejét, mert nagyon jól tudta, hogy ebből már nem mászik ki magyarázat nélkül, viszont Seth-et sem akarta elárulni.
– Öhm…
– Ne öhmdözz, Gab, hanem mondjad – parancsolt rá Sunny. Rina csöndben várt és csak nézett rá. Gab hosszan felsóhajtott.
– Utálom, mikor ezt csináljátok. Na, jó, de ez titok. Hétpecsétes. Ha elszóljátok magatokat, nekem végem.
– Hallgatagabbak leszünk, mint egy néma kacsa – ígérte Sunny.    
– Seth és Hanna már nincsenek annyira egy hullámhosszon, mint régen. Nem tudok semmi pontosat, mert Maccel beszélgettek erről, de ez volt a lényege.
– Miket nem hallani. Pedig ők a nagy egymásnak vagyunk teremtve szerelmespár – mondta Sunny elgondolkodva.
– Talán Hanna így gondolja – vont vállat Gab.
- Seth akkor is velem feküdt le az éjjel és nem Hannával. Ezen az sem változtat, hogy már nem úgy vannak, mint azelőtt – mondta keserűen Rina. Sunny és Gab összenézett a lány háta mögött, de végül nem szóltak semmit. Tudták, hogy érez Rina Seth iránt már azóta, hogy meglátta. Rina részéről tipikus szerelem első látásra volt, de amikor Seth és Hanna a próféciának megfelelően összejöttek, félreállt és csendben szenvedett. Csak a barátai tudták, hogy az érzései mit sem halványultak az évek alatt. 
Amikor Sunny meleg keze megfogta Rina hideg ujjait, a lány erősen megszorította barátnője kezét, így köszönve meg a támogatást. Fogalmam sincs, mit csinálnék Sunny nélkül. Ő mindig mellettem van, amikor szükségem van rá. Bár nem értünk mindenben egyet és elég eltérően képzeljük el a jövőnket, tudom, rá mindig számíthatok. Ő le akar telepedni, családot akar gyerekeket, ha ennek a küldetésnek vége. Én viszont utazni akarok, bejárni a világokat, elhagyni Thea földjét, ahol születtem, de igazán nem az otthonom. Sehol sem érzem, hogy jó helyen lennék. Vonzz valami el innen. Máshova. Viszont a titkos vágyát, hogy Seth-tel járhassa be a világokat nem árulta el senkinek. 
- Mindjárt kiérünk a rétre, és te is megnyugszol – szakította félbe Gab a gondolatait. 
- És gondolj arra, hogy ha ennek vége, szabadok leszünk. Nincs több edzés, se tanulás. Ó és a legjobb, nem kell többet Hanna arcát bámulnunk a nap nagy részében – vigyorgott rá Sunny. - És végre elindulhatsz oda, ahova szeretnél. 
- Bár már ott tartanánk – sóhajtotta Rina, majd végighúzta a kezét a várost körülvevő falon. A benne fénylő drágakövek meleget sugároztak a kezébe. Érintése nyomán még fényesebben kezdtek világítani, megmutatva, ők vigyáznak erre a városra és ők az erősebbek.
 Erről szólt ez a világ. A színekről. Itt nem a tetteid szabták meg ki vagy, hanem hogy melyik szín őrizte a lelked. A születési éved és a napod, a hely, ahol születtél, és a szüleid származása nagyban befolyásolta, melyik szín védelmét kapod ajándékba. Rinát a zöld szín óvta, ezért is érezte jobban magát a várost körülvevő réteken, a fák közelében, és általában azért is késett el mindenhonnan, mert ha leült egy fa alá gondolkodni, az időérzéke is tovaszállt a levelekkel együtt. Most is az ereiben érezte a falban lévő zöld kövek lüktetését, érezte az építmény másik oldalán elterülő rét és a vadvirágok illatát. Hallotta az erdőből kiszűrődő madárcsicsergést. A természetnek sikerült is pár percre felolvasztania a feszültségét, egészen addig, amíg Inne meg nem szólalt. 
- Álljunk meg egy kicsit. - A falba vájt kaputól nem messze várakoztak, ami azon kevés kijáratok egyike volt, ami az erdő felé vezető útra nyílt. 
- Most mi van? Rina megint lemaradt? - gúnyolódott Mac mérgesen villogó szemmel. 
- Jaj Mac, fogd már be – torkolta le az öccsét Gab. - Attól, hogy neked idióta napod van, nem kell Rinát baszogatni. Fordulj magadba!
Rina hálásan rámosolygott a mellette álló fiúra, aki legyintett, hogy semmiség. 
- Most hagyjátok abba a veszekedést és az egymás szekálását – emelte fel a hangját Inne, pedig az ilyen alkalmak ritkák voltak, mint fekete hollót látni Theque városában. 
A fekete állatok csak az erdőben éltek, távol a várostól, a fal másik oldalán. 
- Fogjátok fel, hogy ez innentől kezdve nem játék, nem csak próba, hanem vérre megy. Ha nem vagytok képesek elviselni és védelmezni egymást, akkor akár vissza is fordulhattok most azonnal. 
A hat megszeppent gyerek, de még Kate, Inne jobb keze is döbbenten bámult a nőre. 
- Úgy látszik, fogalmatok sincs, hova igyekeztek éppen. Itt nincs helye a figyelmetlenségnek. 
- Nagyon jól tudjuk, hová megyünk – szólalt meg Hanna mindenki meglepetésére. 
- Igen? Akkor hadd halljam – fordult felé villámokat szóró szemmel Inne. 
- Az erdőbe – mondta a lány meghunyászkodva. 
- Az erdőbe - ismételte meg gúnyosan Inne. - Gratulálok, kedves Hanna, ezt mindenki tudja. De azt vajon tudod-e, mire kell figyelned ahhoz, hogy ne halj meg? Tudod-e, mit kell tenned, hogy erőd ne meneküljön el az erdő másik végébe, anélkül, hogy megszereznéd? Tudod, milyen állatok mászkálnak ott? Tudod, hogyan űzheted el őket? - Hanna zavartan turkálta a földet a lábával. - Válaszolj! Tudod?
- Nem.
- Erről van szó! Úgyhogy jobb lenne, ha hallgatnál és figyelnél arra, amit mondok - ezzel Inne visszafordult a többiekhez, akik még mindig döbbenten meredtek rá. - Ez nem egy játék. Itt mindent, amit tanultatok, muszáj lesz hasznosítanotok, különben abban az erdőben pusztultok el. Ez a sötétség erdeje. A sötét behálóz titeket és fojtogatni kezd, ha nem vagytok elég erősek ahhoz, hogy ellenálljatok neki. Tudnotok kell nemet mondani! Egymásba kell kapaszkodnotok, erőt kell merítenetek a barátságból és a szerelemből ahhoz, hogy átjussatok. Higgyetek nekem, tudom, mit tanácsolok nektek.
- És az erőink? - kérdezte Sunny. - Azokat az erdőben találjuk?
- Igen - sóhajtotta Inne, megpróbálva nyugalmat erőltetni magára. - Mire eléritek a fővárost, remélhetőleg mindenki megkapja a saját erejét... mármint azt, ami eddig hiányzott belőletek. - Rina figyelte a nő remegő kezét, miközben hat fehér kendőt vett elő a táskájából. Tekintetük egy pillanatra találkozott, amikor neki nyújtotta az első sál méretű szövetet. Az anyag furcsa érzést hagyott az ujjain, amikor végigsimított rajta. Egyik szövetre sem emlékeztette, amit eddig a kezében tartott. A selymes anyag egy lepke szárnyára emlékeztette, ami néhol halványan megcsillant a napfényben. 
- Mindannyiótok ereje másban lakozik, nem fogják ketten ugyanabban a tárgyban megtalálni. Valaki egy virágban fogja, valaki fakéregben, valaki a lángokban lel rá. Előre senki sem tudja megmondani. Az erő szólítani fog titeket.
- Szólítani? - kérdezte Rina. - Hogyan?
- Akikkel tudtam beszélni ezzel kapcsolatban, azt mondták, hogy mintha egy emberi hang suttogná a füledbe, hogy merre találod meg az erőd - mondta Inne. - Elsőre bizonyára félelmetes, de meg kell bíznotok abban a hangban. Másképp sosem kapjátok meg, ami a tiétek.
- És biztos, hogy megtalálom az erőm ebben a dzsumbujban? - kérdezte morogva Mac. Inne egy pillanatra elhallgatott, mintha azon gondolkodna, elmondja-e az igazat nekik, végül sóhajtva megrázta a fejét. - Tehát lutri az egész? Lehet, meg sem kapom és feleslegesen teszem kockára az életem?
- Mert neked csak erről szól ez az egész? Az erődről? - kérdezte Seth. Rina a fiú mély, bársonyos hangjára összerezzent, hátán borzongás futott végig. Gyűlölte ezt a hangot, mert ez bármikor, bármilyen körülmények között behálózta és vonzalmat keltett benne.
- Miért miről kéne, szólnia?
- Mondjuk arról, hogy megtaláld a trónörököst, mondjuk, hogy az kerüljön a trónra, akinek kell. Erre kell az erőnk is. Mi mást csinálnál vele, mint hogy végrehajtsd a feladatod? - Seth felvont szemöldökkel meredt a barátjára, szeme égkékje furcsán elmélyült dühében. - Vagy te a saját hasznodra akarod használni?
- Hát... természetesen arra használom, amire teremtetett - húzta ki magát Mac, de az arcán megrándult egy izom. Rina felvonta a szemöldökét, mert jól ismerte ezt a rándulást, csak akkor csinálta, ha hazudik. Jól ismerte a fiút, hiszen együtt nőttek fel. Szomszédok voltak még Raboiwn városában. Akkor még jobban hasonlított a testvérére, akkor még jóban voltak. Aztán megtörtént az a bizonyos dolog.
- Most, hogy ezt tisztáztuk, indulhattok - szakította félbe a Rina gondolatait Inne. - Még egyszer kérlek titeket, hogy nagyon figyeljetek egymásra. Kívánok, hogy járjatok szerencsével, hogy egyszer visszatérjetek ide. Remélem, akkor már a király személyes testőrsége lesztek és büszkén mondhatom, hogy én készítettelek fel titeket. Sok szerencsét és nyugodt utat kívánok nektek. 
- Köszönünk mindent, Inne – szólalt meg Rina elszorult torokkal, amikor senki sem tudott semmit mondani. A nő elmosolyodott, majd megölelte a lányt. 
- Hadd legyek rád büszke, Rina. Több van benned, mint gondolod, ezt soha ne feledd! – Miután elengedte a lányt, kilökte a csodálatos színekre festett, csillogó ékkövekkel díszített ajtót, ami arra szolgált, hogy a sötétség felhőit távol tartsa, majd félreállt. 
- Vigyázzatok, nagyot kell ugrani – hangzott el Inne utolsó jó tanácsa. Mac volt az első, aki leugrott. Talpa halkan puffant a majd’ másfél méter mélyen lévő fűben. Seth követte, aki megfordult, hogy levegye Hannát. A lány pedig nevetve kapaszkodott a karjaiba.
Sunny csak a szemét forgatta, majd egy "ilyen képmutatást, felfordul a gyomrom" pillantást vetett Rinára, és ő is átlépett a kapun. Rina a féltékenységtől elszorult szívvel lépett az ajtóhoz. Ahogy ott állt küszöbön és a távoli erdőt nézte, hideg szél süvített rajta keresztül. Egy pillanatra elakadt a lélegzete, szinte érezte, ahogy a fagyos levegő végigkúszik a torkán, hogy öklébe szoríthassa a szívét.
- Te is érezted? - nyögte ki Rina Gabhoz fordulva. A fiú értetlenül mered rá.
- Micsodát?
- Semmit - suttogta Rina, majd a nyaka köré tekerte a kendőt, remélve, hogy valamennyire felmelegíti, és leugrott. Ahogy a lába a földre ért, valami furcsa érzés kerítette hatalmába. Kellemetlen bizsergés kúszott végig a vádliján, mint amikor ezernyi hangya masírozik rajtad, és legszívesebben leráznád őket magadról. A jeges szél mintha csak körülötte táncolt volna, az egész teste libabőrössé vált. Annyira igyekezett arra koncentrálni, hogy ezt csak képzeli, ezért amikor Gab felkapta, összerezzent.
- Gondoltam, arrébb teszlek, ha már nem vagy hajlandó odébb fáradni - a fiú rámosolygott, mire Rina is kisajtolt magából valami halvány mosolyféleséget.
- Próbálsz felvidítani.
- De nem igazán sikerül - sóhajtotta Gab, majd letette a lányt.
- De értékelem, hogy próbálkozol - szorította meg a fiú kezét Rina.
- A legjobb barátom vagy, Rina. Utálom, amikor szomorú vagy, főleg amikor miatta vagy az.
- Ő nem tehet róla, hogy nem szeret. Neki talán Hanna az igazi szerelme. - Gab csak egy pff hanggal véleményezte Rina mondatát, majd átölelte a lány vállát, és elindultak. A fiú meleg karja valamennyire felolvasztotta azt a hideget, ami körülfonta. Sunny karba tett kézzel, félrefordított fejjel nézte a rózsaszín ruhájában nevetgélő Hannát.
- Te mit csinálsz? - érdeklődött Gab, amikor mellé értek.
- Mérem a távolságot, és azon gondolkodom, mennyi erő kellene, hogy seggbe rúghassam ezt a rózsaszín libát itt előttem - felelte Sunny.
- A liba nem is rózsaszín - vigyorgott rá Gab, mire Sunny felhördült és a kezébe temette az arcát. Rina felkuncogott, majd oldalba bökte a fiút.
- Olyan hülye vagy.
- Ezért szerettek, vagy nem?
Miközben elindultak az erdő felé, Gab és Sunny végig szekálta egymást, ami náluk szinte mindennapos volt. Rina a körülöttük lévő tájat figyelte. A zöld füvet, a fák kérgét, amibe furcsa mintákat rajzolt az idő, a hideg szelet, amit nagy valószínűséggel csak ő érzett, a vadvirágok furcsa, homályos színeit. Valami nem volt rendben.
- Srácok... csak én érzem, hogy furcsa ez a táj?
- Ezt meg hogy érted? - kérdezte Sunny.
- Nem tudom... valami olyan... nem tudom megmagyarázni. Nem olyan, mint a benti világ - mondta Rina. – Olyan, mintha... elvesznének a színek.
- Hmm, igazad van - bólintott Gab. - Talán az erdő miatt.
- Az lehet - hagyta rá Rina.
Ahogy közeledtek az úti céljuk felé, Rina figyelmét egyre jobban az erdő kötötte le. Az égbe nyúló magas fák vastag törzseit szürke moha lepte be. Zöld lombjaik belevesztek az ágak között gomolygó sötétségbe. A sötétzöld, már-már feketeségbe nyúló bokrok, cserjék és szirmok nélküli virágok között szürke köd akadályozta, hogy messzebbre lássanak pár méternél. Ám volt még valami furcsa benne. Rina összehúzott szemmel figyelte, sokáig nézte mire rájött mi zavarta.
- Ez az erdő él - mondta megtorpanva az erdő szélén, ahogy a többiek is. Nem volt átmenet a rét és az erdő között. Az egyik méteren még szürkészöld fű lengedezett, a következőn már a fa és a cserje magasodott előttük.
- Mivel a fák és a virágok élnek, gondoltuk - vágott vissza Hanna. - Ezt neked kellene a legjobban tudnod. Te kaptad a természet erejét.
- Nem - rázta a fejét Rina. - Úgy értem, hogy ez az erdő mozog... lélegzik. A lombok és a bokrok úgy mozognak, mintha levegőt vennének. Az a virág pedig... pedig... az előbb arrébb volt - nyalta meg az ajkát Rina, mert tudta, mindjárt felhangzik Mac röhögése.
- Igaza van - szólalt meg Seth. - Én is látom. Mozognak a virágok.
- És ez miért fontos? – csattant fel Mac.
- Azért, mert Inne azt mondta, hogy, ha átérünk a védősövényen, azok vezetnek minket, akik látják mozogni az erdőt – mondta Gab. 
Sunny döbbenten meredt Rinára.
- Te és Seth? - tátogta döbbenten, mire a barátnője vállat vont. Mac már nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de Seth félbeszakította. 
- Inkább menjünk – ezzel kézen fogta Hannát, majd eltűntek a ködben. Mac után Gab majd Sunny is belépett a ködbe. Rina egy pillanatig tétovázott. 
Volt valami ebben az erdőben, ami a frászt hozta rá. Hideg veríték csorgott le a gerince mentén, valami azt súgta, ne menjen be. Azt kántálta a lelkében, hogy forduljon meg és rohanjon vissza a városba. A fal mögé, ahol biztonságban lehet. Végül megrázta a fejét, ökölbe szorította a kezét és belépett a ködbe.
A furcsa, gomolygó köd hideg kabátként ölelte körül a testét. Túl szoros kabátként. Fojtogatón szorult köréje, de igyekezett nem törődni vele. Csak ment egyenesen, remélve minél előbb átér, a hideg pedig végre elengedi.
A következő lépésnél a csizmája immár a smaragdzöld fűbe lépett és ezzel egy időben valami fájdalmasan a szívébe szúrt. Ő maga észre sem vette, hogy felkiáltott. Kezét a szívére szorította, ami minden egyes dobbanással fájdalmat küldött keresztül a testébe.
- Rina! - kiáltott rá Sunny, és érezte a barátnője kezét a karjára fonódni. - Rina, mi a baj? - A lány szeretett volna mondani valamit, de a torkából csak zihálás tört elő. Nem érzett semmit, csak a testében tomboló fájdalmat. A szeme előtt minden elmosódott, nem maradt más, csak a feketeség.
- Rina - csatlakozott Gab hangja Sunnyéhoz. - Mi történt? Mit érzel? Rina, hallasz engem? - Hallotta, de válaszolni nem volt képes. A forró fájdalmat hirtelen fagy váltotta fel, ugyanolyan fájdalmat okozva.
- Mi van már megint? - mordult fel mérgesen Mac.
- Rina megint csinálja a fesztivált - gúnyolódott Hanna.
- Fogjátok már be a szátokat - kiáltott feldúltan Gab. Rina érezte, ahogy a meleg kezébe fogja az ő arcát. - Rina, mondj már valamit.
- Fáj - nyögte ki a lány, majd a tekintete valahogy találkozott Seth-ével, akinek a pillantásában, még ha csak egy percre is, de aggodalmat látott. Belenézett azokba az égkék szemekbe, aztán nagyot dobbant a szíve és a fájdalom, ahogy jött elmúlt. Lihegve támaszkodott Sunnyra, aki erősen tartotta.
- Rina?
- Elmúlt - suttogta Rina. - Elmúlt a fájdalom.
- El tudod mondani, hogy mit éreztél? - kérdezte Gab, miközben hátrasimította a lány izzadságtól nedves haját a homlokából.
- Nem igazán tudom megfogalmazni - sóhajtotta Rina. - A szívemtől indult... először úgy éreztem, hogy felgyulladok, majd mintha a vérem helyén jég folyt volna. És... és fájt.
- Most már jobb?
- Igen. Elmúlt - Rina önkéntelenül masszírozta meg a szíve körül.
- Mi a fene lehetett ez? - kérdezte Sunny.
- Nem tudom, talán mivel Rina jobban kötődik a természethez, így reagált a teste erre az erdőre - mondta Gab. - Velünk tudsz jönni, vagy álljunk meg?
- Mehetünk - bólintott Rina. - Jól vagyok.
- Ha legközelebb hasonlót érzel, azonnal szólj - kérte Seth. - Sunny, te pedig nagyon figyelj rá.
- Le sem veszem a szemem róla - ígérte Sunny. Seth bólintott, majd a csapat újra nekivágott az erdőnek.
- Most már jól vagy? - kérdezte Gab és megfogta Rina hideg, apró kezét.
- Jól. Aranyos vagy, hogy aggódsz értem - mosolygott rá a lány.
- Ha láttad volna magad, te is aggódnál. Úgy néztél ki, mint egy... szellem - mondta Gab, és erősen szorította a lány kezét.
- Hidd el, hogy én nem éreztem magam annak - suttogta Rina és szinte érezte, ahogy a fiú meleg keze erőt ad neki.
- Menjünk lassan, mert lemaradunk - simogatta meg Sunny Rina hátát.
Bár Sunny és Gab próbáltak beszélgetni vele, Rina csak a saját szívverésére figyelt, ami más volt, mint a megszokott. Valahogy máshogy dobogott, valahogy ismeretlenül. Hátrapillantott a válla felett oda, ahol az előbb rosszul lett. Úgy érezte, valami megváltozott. Valami a testében. Valami a szívében.

Második dobbanás

Seth próbálta kizárni az agyából Hanna csicsergését. Már jó ideje nem figyelt arra, miről beszél a lány, csak bólogatott, néha hümmögött. Az agya egészen máshol járt. Tekintete az erdőt járta, figyelte hogyan mozognak a lombok, hogyan zizegnek a sötét levelek. Nem ezt várta a sötétség erdejétől, mivel annyit olvasott már róla azt hitte, hogy a szivárvány minden színében pompázó növényeket lát. Ehelyett a szürkeség és a sötétség játszott főszerepet. Ennyit arról, hogy mennyit lehet tanulni a könyvekből. Erről az erdőről se írtak igazat. A legenda szerint a sötétség erdeje csak egy félrevezető név. Hogy igazság szerint itt élnek a legszebb színekben pompázó állatok és növények. Erre tessék, szürkeség és sötétség... Figyelte, Inne hogyan tolt félre egy sötétzöld levelekkel teli ágat, ami ott is maradt, ahova a nő hajtotta. Pillantása megakadt a levelek színén, ami Rina szemére emlékeztette. Fáradtan megdörzsölte a homlokát, mert túlságosan is éles emlékképek villogtak előtte a tegnap estéről. Az első csók, amit neki adott tényleg csak azért volt, hogy ne veszítse el a fogadást Mac-el. A többinek azonban nem semmi köze nem volt hozzá. A többi csók, simogatás, cirógatás már a szenvedélytől volt, aminek ő sem tudott ellenállni. Rina bőrének íze, illata, azok a mélyzöld szemek, az a hang, ami az ő nevét suttogta. Foghatta volna az italra, de nem ivott annyit, hogy lefeküdt volna bármelyik lánnyal, aki szembejön vele. Nem bárkit akartam... Őt akartam...
- Seth, figyelsz te rám egyáltalán? - rángatta meg a kezét Hanna.
- Mi? Persze. Igen.
- Akkor mit mondtam az előbb? - vágta csípőre a kezét a lány. A fiú zavarában megvakarta az orrát, majd felsóhajtott.
- Jó, nem figyeltem. Az erdőre koncentráltam - vallotta be Seth.
- Mi a fenét lehet erre koncentrálni? Ez csak egy erdő, különben is Inne vezet minket, tudja merre kell menni. Éppen a szüleimről meséltem neked.
- Hanna, ez nem csak egy erdő - vágott vissza a fiú. - Ez az erdő él, még ha te nem is látod.
- Na, persze - gúnyolódott Hanna. - Ezt biztos azért találtad ki, hogy ne röhögjük ki Rinát. Nem is értem miért véded őt. Mióta vagytok országos barátok?
- Nem azért találtam ki. Tényleg látom mozogni a fákat - mondta Seth, mire Hanna mérgesen megrázta a fejét.
- Mi történt köztetek tegnap? - Seth döbbenten hátrahőkölt. - Mac mondta, hogy beszéltél vele este.
- Nem beszélgethetek a csapattársammal? Amúgy meg nem történt semmi, a mai napról beszéltünk.
- Nem szoktál beszélgetni vele - vonta össze a szemöldökét, kék szemei dühösen villogtak. - Tudod jól, hogy nem bírom azt a lányt. Miért kellett pont vele beszélgetned, mikor nem voltam ott? Tudod milyen félreérthető?
- Micsoda? - torpant meg Seth, most már mérgesen. - Az félreérthető, hogy beszélek más lányokkal? Fogadjak némaságot meg vakságot, amíg együtt vagyunk? Ne is legyek egy légtérbe más lányokkal? Túlzásba viszed a féltékenységet, nem gondolod?
- Én csak... - kezdett bele Hanna, de Mac sziszegve félbeszakította őket.
- Ezt ne most beszéljétek meg. Mindjárt utolérnek Sunnyék. - Seth vetett egy pillantást a hátuk mögé ahol Rina közeledett a szeme színével megegyező ruhában. Hevesen megrázta a fejét, majd előre sietett. Mielőtt azonban igazán nekiállhatott volna magában dühöngeni, ahogy szokott, Rina hangja zavarta meg.
- Vigyázz, Seth!
Hirtelen Rina rohant el Mac mellett, a karjaiba lökve Hannát, aki idegesen felhördült. A lány megragadta Seth karját és hátrarántotta.
- Rina, mit csinálsz?
- Megmentelek - felelte Rina.
- Mégis mi... - Seth döbbenten meredt a lába elé. - Te szent ég.
Mac talpra állította Hannát, majd közelebb lépett hozzájuk, hogy megnézze min szörnyedt el. Seth-től és Rinától pár centire egy mély szakadék húzódott, melynek az alja ködbe veszett.
– De… az előbb itt még egy híd volt – motyogta Seth. – Vagy csak a képzeletem játszott velem?
– Nem, tényleg itt volt – mondta Rina. – De most már ott van. – Seth követte a lány ujját és pár méterre tőlük megpillantotta a kis fahidat, ami hol előbukkant, hol elbújt a ködben.
- Ezek szerint ez is mozog - szólalt meg Seth, mire a lány ránézett. A fiú nem igazán tudta eldönteni mit is lát Rina zöld szemében, ami most mintha sötétebbnek látszott volna. Úgy látta, mintha dühös lenne rá, de valami más is vegyült bele. Seth tudta, hogy el kellene fordítania a fejét, nem kellene ennyire elmerülnie ebben a szempárban. Mégis Rina fordult el tőle.
- Vagyis akkor hogyan jutunk át? - érdeklődött Gab. - Mivel nem tudunk átrepülni, mint a kacsák.
- Miért pont kacsák? - kérdezte Sunny. - Azok olyan buták.
- Mert egyesek agyi szintje még az ő agyi kapacitásukat sem éri el - kacsintott Sunnyra Gab.
- Fogjátok már be - szólt rájuk Hanna. - Kit érdekelnek a kacsák, amikor nem jutunk sehova? És ha vissza kell fordulnunk? Sosem fogom tudni teljesíteni a feladatom és vissza kell mennem abba a szörnyű faluba, ahol eddig voltunk és sosem jutok vége normális helyre.
- Ne hisztizz! - szólalt rá Rina, mire a lány döbbenten becsukta a száját. - Át lehet jutni, csak nagyon ügyesnek kell lennünk.
- Mire gondolsz? - fordult felé Seth. 
- A híd nagyjából két percenként ugrál, mindig ugyanarra a két pontra. Az egyik itt van a lábunk előtt, a másik ott. Addig kell átjutnunk, amíg a híd látható, ha helyet vált minket nem visz magával. Vagyis ha nem vigyázunk a következő látvány, amiben részesülünk ennek a szakadéknak a mélye lesz.
- Tehát át kell rohanunk a másik oldalra, ezzel eddig nincs is baj - kezdett bele Mac. - De milyen hosszú a híd? - Várakozóan nézett Rinára, aki felvonta a szemöldökét.
- Azt én honnan tudjam?
- Olyan okosnak akarod mutatni magad, hátha ezt is tudod. - Hanna volt az egyetlen, aki felkuncogott Mac mondatán. Seth a szemét forgatta és már nyitotta a száját, hogy rájuk szóljon, hiszen egy csapatnak kéne lenniük, amikor Rina mindenki legnagyobb meglepetésére, most nem maradt csöndben.
- Hát, okosabb vagyok, mint te. Amúgy ha szerinted hülyeség a tervem, akkor mondd meg te, hogyan jutunk át! - Rina karba tett kézzel nézett a fiúra. Mac döbbenten meredt a lányra, majd morogva bevallotta, hogy egyetlen ötlete sincs. - Ezek szerint mivel nincs más megoldás vagy rám hallgattok, vagy itt maradunk és vesztesen haza kullogunk. Na?
- Ezek szerint futunk - törte meg a csendet Gab. - Remélhetőleg minél gyorsabban, mert ki tudja, milyen messze van a másik oldal.
- Ennyi a lényeg - bólintott Rina.
- Rendben! Rina, kérlek, menj oda, ahol a híd megjelenik. A többiek két csoportba rendeződnek. Az egyik itt marad velem, a másik Rinával megy - jelentette ki Seth, megpróbálva vezetni valamilyen szinten a csapatot. Miközben Seth figyelte, ahogy Sunny és Gab elindul Rina után, Mac morgása ütötte meg a fülét.
- Nem tudom, mit képzel magáról ez a kis senki. Azt hiszi, parancsolgathat nekem. Kicsoda őt itt?
- Valaki, akit úgy néz ki elfogadott az erdő - csattant fel Seth. 
- Nem akarom, hogy ő vezessen minket - szólalt meg Hanna. - Nem alkalmas vezetőnek.
- Ezt most nem te döntöd el - jegyezte meg hidegen Seth, mire a lány megszeppenve rápillantott. - Most az erdő dönt. Másrészt kezd elegem lenni abból, hogy mindenki mást lenéztek ebbe a csapatban. Megmondtam működjetek együtt vagy itt haltok meg. A csapatmunkába pedig az is beletartozik, hogy elfogadjátok, ki vezet titeket.
- Kezdhetjük? - kiáltott oda hozzájuk Rina.
- Igen! - kiáltott vissza Seth.
 - Akkor kezdem én - kiáltotta Rina. Seth karba font kézzel nézett a másik csapat felé és igyekezett csak arra a zöld ruhára figyelni, ami egyre többször veszett el a szürkeségben. Feszült csöndben várakozott mindenki. Most tűnt csak fel igazán a fiúnak, hogy minden túl csendes egy erdőhöz képest. Sűrű, szinte megsüketítő csönd ült körülöttük. Aztán ezt megtörte Rina lábának dobogása, amikor végigrohant a hídon. Aztán a sikoly. Seth hátán végig futott a hideg, a szíve kihagyott egy ütemet. Szinte erővel kellett kényszerítenie magát, hogy ne kiáltson oda vagy ne kezdjen el remegni az ijedtségtől.
- Rina? - kiáltott Sunny ijedten. - Rina?! - Seth megrándult, amikor a híd megjelent a lábuk előtt, de Rina még mindig nem szólt.
- Rina! - kiáltott most már Gab is. Hosszú csend volt a válasz a túloldalról. Túl hosszú.
- Megvagyok! - ütötte meg végre a lány hangja a fülüket. Seth kifújta a levegőt, amit eddig észre sem vett, hogy bent tartott.
- Mi történt? - kérdezte Gab.
- A híd eltűnik a léptek alatt. Minél többször lépünk rá annál több válik semmivé. Ijesztő, de remélhetőleg csak elhalványodik és még kitart, amíg át juttok. Viszont lenne egy javaslatom.
- Már megint - morogta Mac.
- Befejezted? - szólt rá Seth halkan. - Hallgatunk Rina?
- Mivel a híd nem súlyra, hanem érintésre reagál arra gondoltam, hogy mivel vannak erős fiúink és gyengébb futóink kombináljuk a kettőt. A fiúk átrohannak a gyengébben futó lányokkal.
- Nem fogunk átérni - kiáltotta Mac. - Ha felkapom Hannát, lassabb leszek.
- Miért neked kellene átvinned? – kérdezte Hanna mérgesen. – Seth ugyanúgy át tud vinni és ő a barátom, nem te. 
- Mert Seth lassabban fut, mint én – felelte Mac. – Túlságosan lelassítanád.
- Át fogtok érni, nem olyan hosszú, mint gondoltuk. Itt inkább az a gond, hogy eltűnik.
- Nekem ez nem tetszik - mondta Hanna és megragadta Seth kezét. - Inkább keressünk egy másik átjárót a túl oldalra. Lehet, túl sem éljük és...
- Nincs másik átjáró - jelentette ki Seth.
- Honnan veszed? Csak mert Rina ezt mondta, még nem biztos. Lehet, ha lejjebb mennénk, akkor...
- Akkor biztos, hogy meghalnál. Ez az egyetlen járható út - mondta Seth. - Nem tudom, honnan de tudom és abban is biztos vagyok, hogy sietnünk kell, mert az erdő nem fog sokáig várakozni.
- Na? - kiáltotta Rina. - Mi a terv?
- Amit te javasoltál - felelte Hanna kelletlenül, majd Machez fordult. - De ha le mersz dobni megbánod.
- Rendben – kiáltotta Rina. - Még egy ötlet, kezdjetek el hangosan számolni, amikor megjelenik a híd és valaki el kezd futni. Ezzel segítitek azt is, aki fut és az is, aki felkészül - ajánlotta Rina.
A híd váltott, Gab pedig hangosan számolni kezdett. Most csupán ez törte meg a kísérteties csendet. Senki sem rohant át, mindenki várt. Seth tudta, hogy ő lesz a következő, aki rálép a hídra. Tudta, hogy muszáj lesz elindítania valakinek a csapatot és mivel ez Rinának nem sikerült, neki talán fog. Remélte, hogy benne talán jobban bíznak. Az erdő nem vár. Gab hangjával együtt dobbant a szíve és ahogy közeledtek ahhoz a bizonyos számhoz, úgy feszült meg a teste. Csak a számok létezek, amelyek végre hangot csaltak ebbe az erdőbe. Aztán elhangzott az a bizonyos szám. Százhúsz. Seth pedig, meg sem nézve, hogy a híd előtte húzódik-e futni kezdett. Lába ütemesen csapódott a híd padlójának. Az, ami messziről ócska fahídnak tűnt, igazából masszív, a szivárvány minden színében játszó kövekből épült. Korlátját színes fémből készült, csodálatos mintákba hajtott díszek gazdagították. Bár ezek mind csak elsuhantak mellette mégis szembetűnőek voltak, hiszen a köd nem igen adott neki más látnivalót. Aztán megpillantotta a zöld ruhát. Rina karba tett kézzel várakozott, fejét arra fordította, ahol a másik hidat sejtette. Ezen az oldalon nem volt másik híd. A lány túl közel állt és pont az útban, Sethnek pedig esélye sem volt ilyen hirtelen lefékezni. Hiába kiáltott rá, Rina már nem tudott arrébb lépni, így a fiú teljes lendületből nekizuhant ledöntve őt a lábáról. Egymásba gabalyodva érkeztek a földre. Mind a ketten döbbenten meredtek egymásra, mégsem mozdultak. Seth nagyot nyelt mivel a teste reagált, a képzelete pedig elszabadult ahogy a lány alatta feküdt. Pont úgy, ahogy szerette volna. Tekintete a lány ajkára vándorolt és mit meg nem tett volna, hogy újra érezze azt az édes csókot, amit tegnap kapott tőle. Most nem érdekelte Hanna, ha Rina a közelében volt nem is igen törődött a lánnyal. Ellen állt. Mindent megtett azért, hogy a lány utálja, hogy ne akarjon a közelében lenni, ő is kerülte amennyire lehetett és tudta a kapcsolata Hannával megvédi. A tegnap azonban mindent felborított. Elgyengült és most még jobban vágyik Rinával lenni, mint eddig bármikor. Ö szinte észre sem vette, hogy a lány szájához hajolt.
* * *
Rina hevesen dobogó szívvel figyelte, ahogy a fiú közelebb hajol hozzá. Akarta azt a csókot, de még mennyire. Ő tisztában volt a saját érzéseivel, tudta, hogy minden hibája és a bántások ellenére szereti a fiút. Azt a nagy szerelmet érzete, amire mindenki vár az életében. De nem tudta mit érez a fiú. Tudta, hogy Hannával van, tudta, hogy az elmúlt években előbb állt Mac pártjára mint az övére, tudta, hogy sosem volt köztük igazi kapcsolat, még baráti sem. Most mégis mellé állt, bízott benne és úgy szerette éjjel, amire mindig vágyott. Semmiben sem volt biztos, főleg nem a fiú érzéseiben és semmi értelme nem lett volna összetörnie a saját szívét.
- Szállj le rólam – mondta halkan, mire a fiú döbbenten rámeredt. - Kérlek.
 - Bocsánat – suttogta rekedten Seth, majd feltápászkodott a lányról. Amin a fiú meleg teste eltűnt róla Rina újra érezte azt a furcsa dobogást a szívénél. Hevesen és fájdalmasan vert, mint akinek nagyon is szüksége van arra a melegre, amit a fiú tud nyújtani. Ránézett a fiúra, aki épp a kezét nyújtotta, hogy felsegítse. Szíve még inkább összeszorult, fájdalmat küldött az egész testében minden dobbanással. Az egyik fele annyira akarta, hogy megfogja a kezét, hogy szinte remegett, de tudta, hogy amint lábra állna a karjaiba vetné magát. Csak saját magának okozna vele fájdalmat. Ezért elutasított a fiú kezét és egyedül állt fel, éppen akkor, amikor Gab futott el mellettük.
- Húh, azt hittem itt is külön helyre érkezünk – jegyezte meg Gab. Rina feltűnés mentesen, de hálása fújta ki a levegőt, hogy elfordulhat Seth-től és a barátjával foglalkozhat. Mosolyogva lépett közelebb hozzá.
- Én is azt hittem. Ez az erdő szeret tréfálni. - Gab felvonta a szemöldökét, majd pillantása Seth-re vándorolt. Ezt Seth is észrevette és inkább elfordult és a ködöt bámulta.
- Történt valami? - suttogta Gab Rina fülébe, mire a lány hevesen megrázta a fejét. - Hazudsz. - Rina a körmét rágva felnézett a fiúra. - Ismerlek. Látom a szemeden, hogy történt valami és csak akkor rágod a körmöd, ha valami bánt – mondta Gab és elvette a lány kezét a szájától. - Bántott?
- Nem, csak... – Hanna és Mac épp ezt a pillanatot választotta ki, hogy lihegve befussanak. - Majd elmondom, ha kettesben leszünk. - Gab csak bólintott, majd zsebre tett kézzel álldogált mellette.
- Sunny miért nem jött? – kérdezte Mac lihegve.
- Ó, a fenébe! – kiáltott fel Rina. - Sunny, nem lesz semmi baj! Tudom, hogy tériszonyod van, de mindenki átért, neked is sikerülni fog! Bízz bennem!
Mindenki visszafojtott lélegzettel várta, hogy végre meghallják Sunny lépéseit a hídon. De csak a csönd felelt. Sem Sunny, sem a lábának dobbanásai nem feleltek. Rina a kezeit tördelte, Gab idegesen dobolt a lábával, egész teste megfeszült. Már mind a ketten arra készültek, hogy a lányért induljanak, amikor Sunny csukott szemmel kirohant a ködből.
- Sunny – szorította mindjárt magához Rina. - Nagyon ügyes voltál. - Szerencsére csak ő vette észre, hogy mennyire remeg a lány. Mire Gab odalépett Sunny igyekezett úgy tenni, mintha semmi sem történt volna.
- Mondtam, hogy gyorsabb leszek, mint te – mondta Gab-nak, mire a fiú elmosolyodott.
- És ezt mégis honnan tudod?
- Csak tudom és kész – vigyorgott rá Sunny. - Egyszerűen érzem és alapból is gyorsabb vagyok nálad... - Hirtelen nagy robaj szakította félbe a lányt. A szakadék felé pördült, ahol Rina állt, aki erőltetett mosolyt villantott rá. - Ez mi volt?
- Semmi – vágta rá a lány.
- Összedőlt a híd, igaz?
- Ne is törődj vele – legyintett Gab. - Az a lényeg, hogy már ezen az oldalon vagy.
- Igen, belehaltunk volna, ha nem jutsz át – gúnyolódott Mac, mire Gab gyilkos tekintetet vett rá.  - Szóval, ha már mindenki itt van – sokat mondóan nézett Sunnyra, aki elvörösödött. - El kellene döntenünk merre megyünk tovább.
- Elég nagy ez a köd, nem is látni semmit, hülyeség volna csak úgy elindulni – mondta Seth. - Mi van ha több szakadék is van a közelben?
- Akkor, hogyan és merre menjünk? - szorongatta Hanna Seth kezét. A fiú csak vállat vont, majd Rinára nézett. A lány összeráncolt szemöldökkel bámulta a ködöt, majd elmosolyodott és előre nyújtotta a kezét. A ködből hirtelen egy pillangó röppent elő és szállt le a lány tenyerére. Fekete szegényes ezüstös szárnyai, mint két szem csillogott a bágyadt napfényben.
- Szerintem kövessük őt – mondta Rina, mire a lepke kitárta szárnyait és hevesen csapkodva felrepült. Tett egy kört a fejük felett, majd egyenesen haladt tovább, szárnyai fekete széle erősen kirajzolódott a szürkeségben. Rina felkapta elejtett zsákját, majd utána indult.
- Jó ötlet ez? - kérdezte Hanna, amikor Seth maga után húzva elindult Rina után.
- Nem igen van más választásunk – szólt hátra Rina. - Jobb, mint itt rostokolni.
Mindannyian elindultak Rina és a pillangó után. A köd egyre sűrűbb és sűrűbb lett, levegőt is alig kaptak, szürke foszlányok tapadtak a bőrükre, ruhájukra, úgy tűnt a köd meg akarja állítani őket. Végül, mintha csak átléptek volna egy küszöböt a köd egyszer csak semmivé foszlott. Rina döbbenten torpant meg. Bár alatta mély szakadék húzódott, minden érzékszerve csak az előtte elterülő tájra tudott koncentrálni. A szeme és az agya csak úgy itta magában a látványt, a szíve pedig tudta jó helyen van.
- Ez gyönyörű – sóhajtott fel mellette Seth. Rina összerezzent, hiszen észre sem vette, hogy a fiú közvetlenül mellette állt. Szíve újabb fájdalmas táncba kezdett a mellkasában, ám most az eddig egy érzelemmé összegyúrt szenvedést darabokra tudta szedni. Szerelem, szomorúság, fájdalom, a viszonzatlan érzések keserű szorítása, féltékenység, düh, gyűlölet vívott benne harcot. Ám legjobban attól a sötét érzéstől ijedt meg, ami azt súgta neki ölje meg Hannát. Meg akarta tenni. Ha a lány lezuhan innen, ő végre Seth-tel lehet. Olcsó ár a lelked tisztasága a boldogságért. Tedd meg!
Rina ökölbe szorította a kezét, majd hevesen megrázta a fejét. A hang ugyan elcsitult, de a szíve ugyanúgy darabokra akart szakadni, mint eddig.
- Minden rendben? - kérdezte Seth, mire Rina újra ránézett, amitől újra hangosabban ostromolta a hang. Amikor meglátta Seth és Hanna összekulcsolt kezét, mintha kést döftek volna a szívébe. A fájdalom minden egyes dobbanással erősebben és egyre messzebb száguldott a testében.
- Igen – hazudta, majd próbálta a táj szépségébe menekülni. Semmi sincs rendben. Félek. Valami történt velem, ami rossz. Megváltozom... mássá leszek...
Rina tudta, hogy senkinek nem fogja ezt elmondani. Nem azért mert félt, hogy Sunnyék elfordulnak tőle, hanem azért mert nem tudta a többiek, hogy reagálnának. Félt, hogy a távozását követelik a csapatból és teljesen egyedül marad.
Azt hitte egyedül ő tudja, mi történik vele. Nem is sejtette, hogy van valaki, aki nagyon jól tudja, mi zajlik most benne és nincs is olyan messze, mint hiszi.

Harmadik dobbanás

- Hűha, ez aztán a táj – suttogta Sunny, amikor a barátnője mellé ért. A szürke, ködös erdőt felváltotta a szikrázó színek gyönyörűsége. A körülöttük lévő fák törzse lila alapon fehér pöttyös volt, a leveleik a kék különböző árnyalataiban tündököltek, ágain fehér gyümölcsök lógtak. A bokrok hol narancsszínűek, hol citromsárgák voltak, a vad virágok a szivárvány minden színében pompáztak. A föld, ahol nem türkizkék fű borította, ott fekete volt, amit fehér csíkok törtek meg. Ám nem mindenhol volt ez így. Ahogy lenéztek a szakadék szélén, látták, hogy bizonyos helyen a fű kékké válik, majd lilával, aztán zölddé. A lenti fák már napsárga, vörös, barna, szürke színekben játszottak. Itt nem volt állandóság, nem voltak egységes fák, bokrok, virágok, mindegyik úgy nőtt és olyan színűre, amilyenre akart. Szabad akaratot kaptak. Ahogy a növények, az állatok is magukra öltötték a világ minden árnyalatát. A fejük felett szálló madárraj bordó volt, a fákon üldögélő másik madárfaj már inkább az érett barackra emlékeztette Rinát. Lent a mélyben barna őzek legelészték a füvet, akiknek hátán zöld, sárga olykor piros pöttyök jelezzék éveik számát. De a színek igazi hordozói a pillangók voltak. Némelyik csak egy színű volt, de léteztek olyanok, akik olykor három, négy vagy több színt is összeolvasztottak a szárnyaikban.
- Már értem miért hívják a színek erdejének is – jegyezte meg Gab. - Ilyet még sosem láttam. Itt mintha nem lennének szabályok.
- Mert nincsenek is – mondta Hanna tudálékosan. - Itt az állatok és a növények maguk döntöttek, hogy milyen színt vesznek fel. Az elején még nagyon hasonlított a mi világunkra, aztán egyre több átmenet képződött. Itt léteznek olyan színek, amiket mi nem ismerünk.
- De akkor miért hívják a Sötétség erdejének? - kérdezte Mac.
- A színek megtévesztőek. Itt nagyon sok olyan mérgező, gyilkos faj van, ami kívülről ugyan gyönyörű, de belülről romlott.
- Akkor honnan tudjuk, mit ehetünk meg és mit nem? – kérdezte Sunny, miközben leszakított egy piros, apró gyümölcsöt a legközelebbi fáról.
- Csak az tudja, akihez beszél az erdő – felelte Mac, majd a tekintete Seth-re majd Rina-ra vándorolt. – Nos, melyikőtök mit mond? Sunny megeheti azt a gyümölcsöt? 
- Fogalmam sincs – vont vállat Seth. – A színe alapján én megenném. Érettnek tűnik. 
- Rina? – Minden szempár a lány fele fordult, aki megdermedve bámulta a piros gyümölcsöt, majd megborzongott és kivette a barátnője kezéből. 
- Eszedbe se jusson. Egy percen belül megfulladnál! Lebénítja a légzőszerveket!
- Hah, persze. Mégis honnan veszed? Talán megsúgta a fa? – gúnyolódott Mac melle előtt összefont karral. Rina nem szólt semmit, kivette a zsebkését a csizmája oldalán lévő zsebből, majd kettévágta a gyümölcsöt.  Nem voltak benne magok, de a közepe fekete volt és kicsiny, meghatározhatatlan valamik mozogtak benne. 
- Fúj – rázkódott össze Sunny. – Ez undorító. 
- Igen, az – bólintott Rina. – És ha csak nem akarod valakivel megfelezni, el sem vágod, csak megeszed. Ezek a kis izék pedig megtámadnak, amint lenyeled. – Lehajította a szakadékba a bogyókat, majd leszakított egy sötétlila, az előbbinél valamivel nagyobb termést. – Ezt kóstold meg.
- Biztos csak beletrafáltál, én Sunny helyében ne… - Sunny mérges pillantást vetett Hannára, majd elvette Rinától a gyümölcsöt és a szájába dobta. 
- Ó, te jó ég – sóhajtott fel Sunny. – Ez… ez… valami isteni. Egyszerre édes és mégis savanyú és… nem tudom elmondani. 
- Úgy nézel ki, mint aki most kapott orgazmust – vigyorgott rá Gab. 
- Egyél egyet és te is úgy fogsz kinézni – sóhajtotta Sunny. – Ebből vigyünk magunkkal az útra. Honnan is vetted le? – Rina mosolyogva megrázta a fejét, majd a háta mögé mutatott egy kék bokorra. Sunny mint egy öt éves kislány, aki csoki hegyet lát, elsietett mellette és elkezdte feltölteni a zsákját. 
Miután Rina segített a többieknek feltöltekeztek mindenféle növénnyel, gyümölccsel, indulásra készen várakoztak a szakadék szélén. 
- Indulhatunk? – érdeklődött Rina és egy kis ösvény felé intett, ahol a fekete-ezüst szárnyú pillangó repkedett bokorról bokorra. 
- Még mindig nem értem, miért kellene rád hallgatnunk – fonta össze a karjait Hanna a mellkasa előtt. – Te nem vagy vezetőnek való. 
- Hanna! – szólt rá halkan Seth, de a lány dühösen rápillantott. 
- Rina volt a leggyengébb mindenben. Még egy kutyát sem tudna elvezetni, nem hogy minket, ráadásul egy ilyen veszélyes erdőben! – csattant fel Hanna. – Nem akarom, hogy ő vezessen. – Rina hallgatott, csak az ösvény fele fordult. – Nem bízom benne! Mi van, ha a vesztünkbe vezet? – Hanna mondta a magáét, a többiek tekintete a lány és Rina között ugrált, Rina csak állt és nem mozdult. Kezét ökölbe szorította, hogy ne lássák, mennyire remeg dühében. Mélyen beszívta a levegőt, próbálta lecsillapítani a benne tomboló gyilkos haragot. Hanna túl közel állt a szakadék széléhez, és túl könnyű lett volna véletlenül lelökni onnan. Te nem vagy gyilkos! Nem szennyezheted be a kezed. Mit fognak szólni a többiek? Kockáztatnád a szabadságodat Hannáért. Nem éri meg! – suttogta egy vékonyka hang az agyában. Erre próbált koncentrálni, hogy ne kezdjen el tombolni. 
- Ha jössz, jössz, ha nem, tőlem aztán itt maradhatsz – szakította félbe Rina Hannát. Hangja olyan hidegen csattant, hogy még Gab is megrázkódott mellette. – Nem fogok sem veszekedni veled, sem itt várni ítéletnapig. Ha olyan okosnak gondolod magad, akkor találd meg egyedül az utat. – Rina hátra sem pillantva indult el az ösvényen. Sunny és Gab gondolkodás nélkül követte. Hanna sziszegve szívta be a levegőt, arca kezdett elvörösödni a dühtől, már készült újabb sértést Rina távolodó hátához vágni, amikor Seth ellépett mellőle. 
- Seth, hova…
- Rina után – jelentette ki a fiú. – Vagy ez, vagy itt állunk, amíg az erdő meg nem unja és van egy olyan érzésem, hogy azt jobb lenne nem megvárni. Menjünk – intett az ösvény felé. Mac végül vállat vont és elindult, csak Hanna állt még mindig földbe gyökerezett lábbal. Seth-et bámulta, aki türelmetlenül ütögette a combját a kezével. 
- Te most komolyan bízol benne? – szűrte mérgesen a fogai között. Seth mivel jól ismerte már a lánynak ezt az oldalát higgadtan nézett a szemébe. 
- Ha egy kicsit félre tennéd a Rina iránti ellenszenved könnyebben tudnál vele dolgozni és talán bízni benne. Rina hallja és érti az erdőt, vezeti őt, át fogunk jutni, ha követjük. Nyisd ki a szemed és látni fogod. – Hanna összepréselte a száját, majd hosszan kifújta a levegőt. – Na, gyere. 
- Nem igaz, hogy nem veszed észre, hogy miért utálom Rinát. 
- Tudom, miért utálod – sóhajtotta Seth. – Gyere, mert itt hagynak! – A lány felé nyújtotta a kezét, aki morogva bár, de elfogadta. A fiú halkan kifújta a levegőt, majd az ösvény fele vezette Hannát. Érezte a lány meleg kezét az ujjai alatt, de a tekintete Rinát kereste és próbált nem tudomást venni arról a fájdalom tüskéről, ami a szívébe szúrt, amikor Gab magához vonta a lányt.
* * *
Sunny próbált nem túl feltűnően hátra pillantani.
- Lefektetett, nem rég meg akart csókolni és mégis Hanna kezét szorongatja – fordult vissza Rinához. Igyekezett olyan halkan beszélni, hogy csak Rina és Gab hallja. – Eddig se volt jó véleményem róla, de most egyre jobban csúszik a lejtőn. – Rina már nyitotta a száját, de Sunny folytatta. – És ezzel semmi baj sincs, ha ki akarja dobni Hannát, de nem fogja. És ez olyan undorító, mert kihasznál téged és azt, hogy vonzódsz hozzá. 
- Sunny, nemet tudok mondani és nemet is fogok – mondta Rina. – Köztem és közte soha nem lesz semmi. Ez is csak egy botlás volt, nem lesz több. 
- Ha gondolod, majd én vigyázok rád – vigyorgott rá Gab. – Majd jól lecsapom, ha közeledni mer hozzád. – Rina rámosolygott, majd engedte, hogy a fiú magához vonja.
- Aranyosak vagytok, hogy így aggódtak értem, de megoldom. 
- Ezért vagyunk a barátaid – mondta Sunny, és Rinába karolt. – De inkább beszéljünk arról, hogy mit mondd neked az erdő. 
- Jelenleg azt, hogy álljunk meg – torpant meg Rina, megállítva Gabot és Sunny-t. 
Mac annyira beszélgetett, hogy teljes lendülettel nekiment a testvérének, aki hogy megőrizze egyensúlyát tett egy lépést előre. Az előttük lévő ösvény nagy robajjal lezuhant a mélybe. Rina és Mac egyszerre kapott Gab ruhája után, hogy visszarántsák a fiút. Miután Gab szilárd talajt érzett a lába alatt, hosszan kifújta a levegőt, majd dühösen a bátyja felé fordult. 
- Te meg akarsz ölni? Mit gondolsz miért álltunk meg? Nézni a naplementét? 
- Nincs is naplemente - vágott közbe Mac. 
- Hát ez az! - kiáltotta Gab hevesen gesztikulálva. - Néha igazán nézhetnél az orrod elé. 
- Bocsánat - vont vállat Mac. - Nem esett semmi bajod, nem? - Gab még egy dühös pillantást vetett a bátyjára, majd a fejét rázva visszafordult Rina és Sunny felé. A két lány tanakodva nézett az ösvény hűlt helyére. Sunny az alsó ajkát rágcsálta, Rina pedig az orrát dörzsölgette. Öntudatlan mozdulat volt mindegyikük részéről, mindig ezt tették, amikor gondolkodtak. 
- Nos? - Rina hosszan sóhajtott, majd Gab felé fordult. 
- Azt hiszem, másznunk kell. Alattunk megy egy másik ösvény, az elvileg már levezet minket a rétre. Kinél van kötél? - A lány érzékelte, hogy Sunny megremeg mellette, de egyikük sem akarta mondani. Sunny-nak esze ágában sem volt megfutamodni, pedig ha csak lepillantott a rosszullét kerülgette, Rina pedig eléggé ismerte ahhoz, hogy ezt tudja róla. 
A két lány arrébb állt, hogy helyet adjanak a fiúknak, akik rögzítették, összekötötték, biztosították, hogy a kötél ott lógjon és addig érjen, hogy biztonságosan leérhessenek. Rina az ösvény széléhez lépett és azt vette szemügyre hova is igyekeznek. A nap már megkezdte útját a horizont felé, tudta mire elérik az erdőt, besötétedik. A rengeteg fái és bokrai bár a szivárvány minden színében játszottak, úgy tűnt a nap mozgásával együtt változtatják színüket. Az árnyalatok egyre sötétebbek lettek. A növények között néhol már tekergőzött egy-egy fekete köd foszlány, de miután Rina megdörzsölte a szemét, már nem voltak sehol. Igyekezett meggyőzni magát, hogy csak a képzelete játszott vele, de valahogy érezte, hogy ez erdő sokkal veszélyesebb éjjel, mint eddig gondolta volna. Az eddig kellemesen langyos szél kezdett lehűlni és egyre viharosabbá válni. Belekapott Rina köpenyébe és kontyból kihulló tincseibe. Virág, tűlevelek és gyanta illatot hozott magával, és még valami furcsa sötét, fűszereset, amit nem lehetett meghatározni. Végigkúszott Rina torkán, égette, kaparta, de nem tudta mégsem elengedni. Beleköltözött.
Hirtelen bizseregni kezdett a tarkója, jelezve, hogy valaki figyeli. Hátra fordult, hogy lássa kinek olyan érdekes, amikor szembe találkozott Hanna tekintetével. A lány rezzenéstelenül bámulta Rinát. Pillantásába sok minden vegyült. Féltékenység, düh, harag és az a tipikus, “ha lenne nálam egy kés, a hátadba vágnám” tekintet. Hanna összefonta karját a melle előtt, ujjai elfehéredtek annyira szorította az alkarját. Rina tudta, hogy legszívesebben lelökné a mélybe és nem is kellene nagyon erőlködnie. Azzal is tisztában volt, hogy miért örülne, ha ő eltűnne a föld színéről. Nem kellene féltenie Seth-et. Hangtalanul, mozdulatlanul álltak, de valahogy mégis mintha csatát vívtak volna. Egyikük sem akarta elfordítani a tekintetét, mert vereségnek fogták volna fel. Bár Rina tudta, hogy feleslegesen küzd, hiszen Seth sosem lesz vele, sosem lesznek egy pár. Seth és Hanna összetartoznak, meg mondta a prófécia is. Azzal pedig nem lehet vitatkozni. Ki vagyok én, hogy felborítsak egy jóslatot? Ki vagyok én, hogy szétválasszam őket? Eddig is ellen tudtam állni Seth-nek, ezután is sikerülni fog.
Seth kiáltására és a robajra mind a ketten arra kapták a fejüket. A fiú a szikladarab után nézett, ami a mélybe zuhant, miután nekidőlt. Megnyugtatásnak szánt mosolyt villantott Hannára, majd anélkül, hogy Rinára nézett volna visszafordult a fiúkhoz. Hanna tekintete visszatér a lányra és egyértelműen a tudtára adta, hogy figyelni fogja, majd Seth-hez sétált. 
Rina mély levegőt vett és megint a benne dúló haraggal és dühvel küzdött. Csak tudnám, mi a fene történik velem... Amióta csak beléptem ebbe az erdőbe legszívesebben megfojtanám Hannát. Annyira idegesít, hogy arra nincsenek szavak. És miért vonzz ennyire Seth? Jobban, mint eddig... Miért? Miért? Miért? 
- Rina! - szólalt meg mellette Sunny, mire Rina összerezzent. A barátnőjére nézett, aki aggódó pillantással méregette. - Minden rendben van? Úgy remegtél az előbb, hogy azt hittem mindjárt felrobbansz. Történt valami? 
- Nem - mondta Rina. - Csak... valahogy feszült vagyok.
- Biztos túl közel van Seth.
- Biztos - hagyta rá Rina. Inkább Hanna, meg a nyávogó hangja. Jól van, Rina, nyugalom. Vett egy mély levegőt, engedte, hogy a szellő, amely tele volt a fák és a virágok édes, bódító illatával megtöltse a tüdejét és elnyomják benne a düh keserű ízét. Szeretett volna nyugalmat meríteni a körülötte lévő természetből, de Hanna és a többiek hangja egyszerűen bemászott az agyába és nem hagyta, hogy engedjen benne a feszültség. 
Gab még egyszer erősen megrángatta a sziklához rögzített kötelet, majd bólintott. 
- Elég erős. Ki megy elsőnek? Rina? – A lány összerezzent, majd a fiú felé fordult. 
- Menjetek csak. – Gab-on látszott, hogy szeretne kérdezni valamit, de végül mégis összeszorította a száját, vállat vont, majd leereszkedett a kötélen. 
Miközben a többiek egyesével leereszkedtek a másik ösvényre, Rina tekintete ide-oda járt a fák között, nézte füvet és a közelben legelésző állatokat, akik érdeklődve figyelték őket. Sóhajtva benyúlt a blúza alá és kihúzta a nyakában lógó medált. Tenyerébe szorított a meleg, zöld követ és azt kívánta bárcsak otthon lenne. Ő nem akart ide jönni, nem akart a hatok közé tartozni. Se a szülei, se a városa nem őt nevezte ki erre a célra csak aztán… Még szorosabban szorította láncát, olyannyira, hogy elfehéredtek az ujjai. Jól emlékezette a szülei arcára, amikor megtudták, hogy Elina eltűnt és hogy Rinát küldik helyette, emlékezett Mac arcára, mikor ő jelent meg társaként. Lehunyta a szemét, de gyorsan ki is nyitotta, mert megrohanták az emlékek Elináról. Rinának a másik lánnyal ellentétben nem volt vágya különlegessé válni. Nem volt másra szüksége, mint a szüleire, a testvéreire, a lovakra és a házuk mögött elterülő rétre. Imádta a mindennapi rutint, ami kialakult az életében, hogy minden reggel az apjával kiment az istállóba ellátni a lovakat, hogy utána segített a ház körül, és hogy minden este elsétált a lovakért a legelőre. Tudta, hogy ha otthon maradhatott volna már talán talált volna maga mellé egy párt, talán éppen olyat, aki elkísérte volna bárhova, ahová csak menni akar. Talán már bejárta volna a birodalmat, talán…
- Rina! Gyere már! – kiáltott fel Gab. Rina hosszan kifújta a levegőt, majd visszacsúsztatta a követ a ruhája alá és a szakadék széléhez lépett. Megijesztette a felvillanó érzés, hogy legszívesebben leugrana innen, de az érzés, ahogy jött úgy ment. Megragadta a kötelet majd ugrott. Élvezte a szelet, ahogy végigsimít a karjain és a nyakán. Csizmája hangosan dobbant a földön, amikor leért. Kipirultan fordult a többiek felé, akik mind döbbenten vagy furán néztek rá.
- Mi a gond? – kérdezte Rina megilletődve és a füle mögé simított egy elszabadult hajtincset. 
- Hát… csak, úgy másztál le mintha tudtad volna, hogy úgysem esik bajod, pedig te mindig kétszer meggondoltál eddig mindent – mondta Sunny. – Most olyan… vakmerő voltál. 
- Óó… hát talán csak az erdő az oka – morogta Rina. 
- Inkább menjünk – szólalt meg Mac. Szinte végszóra megjelent az ezüst szárnyú pillangó és elrepült a fiú válla felett. Rina megigazította a zsákját, majd az élre sétált a lepkét követve. 
Ahogy egyre lejjebb értek az ösvényen a beszélgetések is úgy haltak el. A feszültség egyre kézzelfoghatóbbá vált, ahogy a nap lassan lejjebb ereszkedett és ahogy egyre közelebb értek a sűrű erdőhöz. De az erdő előtt elterülő rét, még így is elemi erővel hatott rájuk. A vádlijukat verdeső fű a szivárvány minden színében tündökölt, olyan színárnyalatokat hozva létra, amire nincsen szavunk. A rét zizegve köszöntötte Rinát, a csizmájára tekeredtek, a lábát simogatták és finoman tereltél az erdőbe vezető ösvény felé. A közelben szarvazok legelésztek, a hátunk lévő citromsárga, narancssárga és zöld pöttyök jelezték milyen nemű és mennyi idős az állat. Az egyik fiatal világosbarna szőrű, zöld pöttyös fiatal gida bátran közelebb kocogott hozzájuk és érdeklődve szimatolt. Ám amikor Rina mosolyogva felé nyújtotta a kezét, sietve visszakocogott a mamájához. 
- Különben nem értem – szólalt meg Sunny, mire Rina kérdőn ránézett. – Nem is olyan félelmetes ez a hely. Inne mégis mindig azt mondta vigyázzunk, veszélyes, és a többi. De ez a hely – mutatott körbe a lány. – Olyan békés és nyugodt.
- Mert ez még nem az erdő – mondta Rina. – Itt élnek azok az állatok, akik ott nem maradnának életben.
Végszóra egy kék nyúl család ugrált el előttük az úton. Minél idősebb volt az állat annál jobban sötétült a színe. Nem csupán a növények és az állatok, de maga a föld is változott a lábuk alatt. A szürke, a barna és a zöld árnyalatát öltötte magára. Az egyre lejjebb ereszkedő nap fénye még megvilágította az erdő végtelen színben pompázó leveleit. A narancs, a piros, a sárga, a kék árnyalatai tündököltek az egyre hosszabbodó árnyékokban, de a fák törzsei csak feketék voltak. Az ágakon lila tollú, fekete csőrű madarak figyelték léptüket. Ahogy egyre jobban közeledett a nap a horizonthoz, úgy mélyültek el egyre jobban a színek, lassan közeledve a feketéhez, az állatok eltűntek, védelmet keretek az éjszakai sötétség elől. Hideg szél kapott a ruhájukba, szinte úgy tűnt nem akarja, hogy belépjenek az erdőbe.
A pillangó heves szárnycsapkodás közepette az égbe repült, aztán már az erdőben dobbant a léptük. 
- Látod, mennyivel más itt? – kérdezte Rina és a mellette lengedező bokorra mutatott. Méregzöld levelei mellett sötét vörös, majdnem két centi hosszú tüskék meredeztek. – Ezek halálosan mérgezőek, ha megkarcol, öt perc múlva mindened lebénul. – Rina megállt majd megfordult. – Nagyon vigyázzatok, ne érjetek semmihez és mindig azon az úton gyertek, amin én. 
- Miért? – mordult fel Mac. – Talán félsz más jobban tudna vezetni minket? – Rina olyan gyilkos tekintetet vetett a fiúra, hogy még ő is döbbenten bámult vissza rá. 
- Nem kötelességed engem követned – szólalt meg jegesen a lány. – De ha életben akarsz maradni, jobban teszed. A bokrok és a fákra csavarodott indák halálos mérget tartalmaznak, a fűben kígyók vagy ki tudja milyen állatok rejtőzhetnek. Az erdő védi magát, csak úgy juthatunk át, ha az ösvényen megyünk.
- Milyen ösvényen? Én nem látok semmilyen ösvényt – ellenkezett Hanna. 
- Te nem is, de én igen – mondta Rina. majd, mint aki nagyon jól tudja, hogy úgyis követni fogják, elindult előre. Sunny szorosan mögötte haladva követte őt, majd Gab és végül Mac-ék is csatlakoztak hozzá. 
Az erdőben a fekete volt ugyan a domináns szín, de igazából minden szín megtalálható volt, csak a legsötétebb árnyalat, ami csak létezett. A fák fekete törzsére, sötét zöld vagy sötét piros indák tekeredtek, a bokrok hosszú, feltűnő tüskéket növesztettek, az a pár virág, amivel elvétve találkoztak mind lila volt, szőrös, és ha túl közel mentél hozzá kinyitotta a szirmait, mintha meg akarna harapni. Itt, a bokrok és az avar valamint a fák leveleinek zizegésén kívül semmi mást nem lehetett hallani. Nem is tudták elképzelni hány szempár kíséri őket a földről, vagy a fák sűrű lombjában megbújva. 
Hol erre, hol arra fordulva tekeregtek a fák között. Rina magabiztosan vezette a csapatát, a számukra láthatatlan ösvényen, elkerülve minden veszélyes állatot. A lány érzék szerveit betöltötte az erdő. A szagok, a növények, állatok halk suttogása, a cserjék leveleinek érdes széle. Nem nagyon tudott másra figyelni, mint az erdőre. Azt sem tudta megmondani Sunny hányszor szólította a nevén, mire ráfigyelt. 
- Bocsáss meg, nem figyeltem – fordult a lány felé, aki furcsa tekintettel méregette. – Mi a baj?
- Ma nagyon furcsán viselkedsz, Rina – mondta Sunny fojtottan, hogy a mögöttük lévők ne hallják. Rina zavartan elfordult tőle és inkább a földet nézte a lába alatt.
- Nem tudom, mire gondolsz.
- Dehogynem tudod. Vissza mersz szólni Mac-nek, kezedbe mered venni a vezetést, amitől otthon rettegtél. Nem emlékszel, amikor erről beszéltünk? – Rina makacsul hallgatott a kérdésre. – Ha Hannára nézel, úgy elsötétül a tekinteted, mintha meg akarnád ölni. És sosem hallottak úgy beszélni, ahogy az előbb. Te általában kerülöd a konfliktusokat. 
- Én sem tudom mi történt velem – vallotta be Rina. – Amint beléptünk ide úgy érzem… úgy érzem, nem kell félnem, nem kell visszafognom magam. Furcsán hangzik, de olyan mintha az az énem, amit eddig mélyen magamba zártam most feltörne. 
- Nekem személy szerint tetszik ez az éned – mondta Sunny. – Sosem szerettem, hogy annyira visszahúzódtál a csigaházadba, hogy hagytad Mac annyit szívózzon veled. 
- Annak megvan az oka – suttogta Rina. – Azt más miatt hagyom.
- Igen, tudom, a nővéred miatt, de… szerinted ő azt szeretné, hogy eltűrjed? Mac olyanért büntet, amiről te ne tehetsz, sőt amiről senki sem tehet – mondta Sunny.
- Nem akarok a nővéremről beszélni – jelentette ki Rina. 
- Rendben – bólintott Sunny, majd megfogta a lány kezét és megszorította. 
Rina torkába gombóc gyűlt, mert ő is nagyon jól tudta, hogy túl gyorsan megváltozott. Sosem szeretett kitűnni a tömegből, ahogy Hanna, nem szeretett drága ruhákat venni, nem akart mindenkivel jóban lenni, elfogadta, ha valaki nem szerette őt. Általában visszahúzódott a tömegbe, kerülte a konfliktusokat. Az anyja mindig azt mondta ugyanolyan simulékony, amilyen az apja. Az édesapja is hasonló természet volt, ritkán gurult dühbe, ha valakire haragudott előbb beszélte ki otthon, mint hogy az illető szemébe mondja. Mindent úgy tett, hogy másoknak és neki is jó legyen. Rina sokszor szerette, hogy ilyen, mert sokan szerették, de sokszor vágyott arra is, hogy ki merje nyitni a száját és elmondja a véleményét, hogy legyen önbizalma és legyen bátorsága megmutatni mit is tud. Tudta, hogy lélekben erős, de tudta, hogy sosem fogja tudni megköszönni Sunny-nak és Gab-nak, hogy mindig mellette álltak és segítettek neki. Nem csupán a barátai voltak, hanem tudták helyettesíteni a családját, akik otthon voltak, olyan messze tőle. 
- Szeretlek Sunny – csúszott ki gondolkodás nélkül a száján. A lány rámosolygott és még szorosabban fogta a kezét. 
- Én is szeretlek, Rina. 
Rájött, hogy ez volt az, ami visszafogta, nehogy valami őrültséget csináljon Hannával. A gyilkos düh, ami benne tombolt, amikor arra gondolt, hogy Seth Hannát öleli, akkor csillapodott le, amikor a lelke hátsó zugában felvillant Sunny, Gab és a szülei arca. Nem akart nekik fájdalmat okozni, sem azt, hogy csalódjanak benne. Ő nem lehet gyilkos. 
A nap közben lenyugodott az erdő felett átvette az uralmat a sötétség. A csapat egy sötét tisztáson találták magukat, ahol Rina megtorpant. 
- És most merre? – kérdezte Gab. 
Rina körbe fordult majd vállat vont. 
- Úgy tűnik semerre. Az erdő nem mutatja merre kell mennünk, úgyhogy itt táborozunk le.
- Itt? Nem túl nyílt ez a terep? – kérdezte Hanna.
- Hát, ha te inkább a mérges bokrok között aludnál, tőlem megteheted – vágott vissza Rina. – Az erdő azt mondja. aludjunk itt, tehát itt alszunk. 
- Remek – tette le a zsákját Seth. – Akkor keressünk tűzifát és süssük meg a vacsorát.
Mac és Gab bólintott, majd ledobták egymás mellé a zsákjukat. 
- Veletek megyek – jelentette ki váratlanul Rina, majd ledobta a zsákját Sunny-é mellé. 
- Mégis minek jössz te tüzifát gyűjteni? – kérdezte Gab. – Ez… tudod, olyan férfi dolog.
- Mert nem minden fát lehet meggyújtani. azok között is van mérgező – hangzott az egyszerű válasz, amivel senki sem tudott vitatkozni. 
Így ott hagyták Sunny-t és Hanna-t és Rinát követve elindultak fát gyűjteni. A lány megmutatta nekik melyik fákat lehet elégetni, melyiket kerüljék el messzire. Gab-nak megmutatta a gyógynövényeket, elmondta melyiket mire használja, mivel úgyis ő fogja ellátni azt, aki megsérül. Mivel Rina észrevette, hogy Seth furcsa pillantásokat vet és érezte, hogy a múlt éjszakáról akar vele beszélni, nem hagyta, hogy kettesben maradjanak. Épp elég nehéz neki elviselni a fiút és látni mit művelnek Hannával a szeme előtt, nem akartak még azt is hallani, ahogy a fiú közli vele, tegyenek úgy, mintha meg sem történt volna az az éjszaka. Mert, bár most fáj a szíve, akkor és után úgy érezte a mennybe került. 
Újra maga előtt látta, ahogy ott ülnek az egyik távolabbi padon, ami körül már kialudtak a fáklyák és csak a csillagok fénye adott valami kis fényt. A többiek jóval távolabb élvezték még a tiszteletükre rendezett búcsúztatót, hangosan énekeltek és nevettek. Seth nem sokkal azután telepedett mellé a padra, miután Hanna haza ment. Rina a kezében egy, már majdnem kiürült gézseh  üveget szorongatott, Seth pedig már a sokadik kupica hakkot  hajtotta fel. Már nem is tudta mikor kezdtek el beszélgetni és nevetni a legkisebb dolgokon. Aztán Seth hirtelen megcsókolta és onnantól nem volt megállás. Fogalma sincs hogyan mentek el hozzá, de Seth csókjai, simogatása, és suttogásai az agyába égtek. Forrt köztük a levegő, a szenvedélytől szinte megfulladt és végre boldog volt. Aztán a boldogság, mint egy lufi kipukkant, amikor nem találta maga mellett a fiút. 
Rina hevesen megrázta a fejét, majd újabb virágot mutatott Gab-nak, ami segíti a véralvadást. Seth továbbra is többször nézte, és látszott rajta, hogy meg akar szólalni, de aztán mégsem teszi. Egyszer még egy fejbólintással is jelezte, hogy menjenek félre, de Rina úgy tett mintha nem vette volna észre. Látta a bosszúságot a fiú tekintetében, de nem volt hajlandó tudomást venni róla. Épp eléggé megzavarta az, hogy mennyire másképp viselkedik az erdőben, hogy mennyivel intenzívebb mind érzése, legyen szó a Seth iránti vonzalmáról, vagy a Hanna iránti gyűlöletről. Túl sok mindent kavargott benne ahhoz, hogy úgy tudjon beszélni a fiúval, hogy ne boruljon sírva a nyakába, ha olyat mondd. Bár nem mondta senkinek kezdte úgy érezni, hogy szétesik, két teljesen más emberré. Az egyik, aki magabiztos, dühös és nem lenne gyáva tenni valamit Hannával, aki a gyilkosságtól sem riad vissza, a másik legszívesebben visszarohant volna a városba, és sírva kapaszkodott volna Seth-be, hogy őt válassza. A szíve pedig furcsa táncot járt a mellkasába, mintha nem is csak egy szív dobogna benne. 
- Rina? – A lány ijedten összeretten Gab hangjára. Rina rápillantott és csak most vette észre, hogy Mac és Seth már visszaindult a tisztásra. – Valami gond van? 
- Ni… - kezdett bele, de végül a torkára forrt a hazugság. Gab-nak soha nem tudott hazudni, mert egyrészt tudta, hogy a fiú észrevenné, másrészt nem akarta megbántani azzal, hogy nem bízik benne, mindazok után, amit érte tett, miután megtörtént az a dolog Elinával. – Őszintén szólva, nem tudom – suttogta Rina és ökölbe szorított remegő kezeit. – Olyan furcsán érzem magam, olyan… nem tudom megfogalmazni. Valami nem tetszik. 
- Ezzel azt hiszem, sokan vagyunk így – felelte Gab. – Ez egy nagyon új helyzet mindannyiunknak. Feszültek vagyunk, talán kicsit tartunk is az erdőtől és az erőnk is mozgolódik. Gondolom te is ezt érzed. 
Rina beharapta az alsó ajkát és rágcsálni kezdte, ahogy idegességében szokta. Majd anélkül, hogy a fiúra nézett volna, bólintott. Nem szeretett arról beszélni, hogy az ő ereje nem akart felszínre törni vagy, ahogy már sokszor gondolta, nincs is benne semmi. Talán azok az apró jelek, ami miatt kiválasztották nem is azért voltak, mert erő munkálkodik benne. Talán tévedtek, talán… nem is kellene itt lennie. 
- Gyere, együnk mi is vacsorát – mondta Gab, majd felnyalábolta a faágakat, amiket gyűjtött.
Rina csendben követte a fiút, a gondolatai úgy forogtak az agyában, mint valami forgószél és nem tudta lenyugtatni. Emlékek, benyomások, érzések ostromolták az agyát, de mégis legjobban az bántotta, hogy nem érzett magában semmilyen erőt. Az, hogy beszélt hozzá az erdő nem tartotta ez ereje megnyilvánulásának, hiszen Seth-hez is beszélt. Azok a régi, apró jelek, amik miatt be került a csapatba Elina helyett, talán csak puszta véletlenek voltak, talán csak félre értelmezték és valaki más helyét foglalta el. Az ő erejének soha nem voltak olyan egyértelmű megnyilvánulásai, mint Mac-nek, aki a puszta kezében lángot tudott gyújtani, vagy Seth-nek, aki a nyugodt tóban hullámokat keltett. Igaz, hogy a többieknek is csak apró jelek mutatták, hogy mozgolódik az erejük, de akkor is azt érezte ő nem ide való. Valahogy mindig kilógott a sorból, legalábbis így érezte. Azt sosem tudta megérteni, hogy Inne miért ragaszkodott ennyire hozzá, hogy miért próbálta mindig meggyőzni arról, hogy több van benne, mint gondolja. Sokszor beszélt úgy róla, amikor kettesben voltak, mintha ő valami nagy tettre lenne hivatott, azon felül, amit amúgy is rá bíztak az istenek. A lány hosszan kifújta a levegőt, majd ráparancsolt az agyára, hogy fejezz be, mert semmit sem ér el vele. 
Észre sem vette mennyire lehűlt a levegő és hogy vacogott a foga, amíg le nem ült a tűz mellé. Sunny már neki és Gab-nak is feltűzte egy faágra a húst, hogy csak sütniük kelljen. Miután körbeülték a tüzet, sokáig hallgattak, csak a tűz ropogása, a húsból kisülő vér sercegése és az éjszakai állatok neszei hallatszottak. Rina először csak bámult bele a lángokba, gondolkodás nélkül. Figyelte a lángnyelvek táncát, szinte boldognak tűntek, mintha az ágak elpusztítása örömet okozott volna nekik. Aztán emlékképek futottak le a szeme előtt. Látta, amikor Elinával ültek egy hasonló tűz mellett, éppen szalonnát sütöttek, énekeltek és akkor ittak először alkoholt. Elina elutazása előtti estén. Mellette Gab ült, kissé már becsiccsentve, Elina mellett pedig, Mac… 
Észre sem vette mikor kezdett el énekelni, de végül a saját hangja törte darabokra az emlékképet.
- Nincs szó, nincs jel,
nincs rajzolt virág.
Nem szállhat az égen
szárnya tört madár.

Nincs jó, ami jó,
nincs már, aki felel.
Nincs hely, ahová visszatér,
ki útra indul el. –
Gab kezéből majdnem kiesett a faág, amin épp a vacsoráját sütötte, Mac keze félúton megállt a szája felé. A csapat többi tagja is döbbenten figyelte a lányt, Rina-t ugyanis Sunny-n és az ikreken kívül senki sem hallotta énekelni. Hangja tisztán és gyönyörűen szakította félbe a csendet. Gab és Mac egymásra néztek. 

- Hol az arc, hol a kéz?
Akiért, s csak azért?
Hol a tér, ahol a fény
hozzád még elér? – csatlakozott be Gab hangja is a lányé mellé. Rina ránézett a fiúra, akinek ugyanolyan homályos volt, mint az övé. –
Kell, te legyél,
ki Nap lesz Éj után 
te légy, aki megtalál
egy régi balladát.

-  Ki szívét osztja szét,
ő lesz a remény 
Ki szívét osztja szét,
az élet csak övé 
Ki szívét osztja szét,
követik merre jár,
hegyeken és tengereken túl
értik majd szavát. – Még Gab hangja is elcsuklott döbbenetében, amikor Mac is becsatlakozott. Hanna döbbenettel vegyes haraggal nézett a mellette ülő fiúra.  Hiszen Mac soha semmiben nem közösködött Riná-val, a közös éneklés pedig nem egy egyszerű kézfogás volt. Itt érezni lehetett azt a közös titkot, ami a három fiatalt összeköti. Valami olyasmi, amiről még Hanna sem tudott. 
Rina ránézett Mac-ra és látta rajta, hogy ugyanott és ugyanakkor járnak. Szinte kézzel fogható volt Elina jelenléte, mind a hárman úgy érezték a lány ott ül mellettük, ugyanúgy énekel és nevet ahogy régen.  

- Így légy te a jel,
ki új útra talál,
ki elmeséli valamikor
egy lázas éjszakán.

Ami volt (ami volt), s amiért (s amiért):
- az minden a miénk ! -
de szava lesz a megbocsátás,
szava a szenvedély.

Az légy, ki sose fél,
ki a szívek melegét
összegyűjti két karjába,
mit nem téphet senki szét.

Választott, ki a múltat,
magában oldja fel,
őrző, ki érzi a hajnalt,
tudja ébredni kell.

Ha félsz, gyere, búj mellém 
szívem, szívedhez ér …

A dal véget ért, a hangok elhaltak, de az érzés még mindig ott lebegett közöttük. Ijesztő volt ilyen erőteljesen érezni Elina jelenlétét és furcsa volt milyen intenzíven hatott rájuk ez a dal. 
- Ez meg mi volt? – törte meg a csendet Hanna, és ezzel eloszlatta a varázst is. Rina összerezzent, Mac pedig zavartan megköszörülte a torkát. 
- Ezt a dalt otthon énekeltük, amikor tábortüzet gyújtottunk – válaszolt végül Gab. – Vagy ünnep volt, vagy egyszerűen csak jól éreztük magunkat. 
- Az egész gyerekkorunkat végigkísérte – suttogta Mac. 
- Akkor miért nem hallottam még sosem? – kérdezte morcosan Hanna. – Azt hittem mindent elmondasz nekem. A barátok ezt csinálják, nem? 
- Ez a magánügyem, Hanna – csattant fel Mac, majd felpattant és kisétált a tűz fényköréből. Gab szomorúan felsóhajtott, de nem ment a testvére után. 
- Miről vagyis inkább kiről szól ez a dal? – kérdezte Seth. – Még sosem olvastam hasonló történetet.
- A fény királynőéről szól – felelte Gab. – Aki azzal, hogy önzetlenül megosztja a szívét, megmenti az embereket. 
- Érdekes – morogta Seth. 
- Mi nem ugyanabban a próféciában hiszünk, mint, amiben ti, vagy amit tanítottak nekünk – nézett fel Rina a lángokból Seth arcára.
- Ezt hogy érted? – kérdezte Sunny, de Rina nem nézett rá, csak Seth-re.
- Ti abban hisztek, hogy van hat szín, hat harcos, - vagyis mi - és hat királyság. Minden királyságnak van trónörököse, akit általában a harcosok keresnek meg és a többi. Ezt már mind tudjuk. Ezt Inne alaposan a fejünkbe verte. – mondta Rina. – De mindenki tud a próféciáról, hogyan születik meg a sötétség uralkodója, ennek az erdőnek az ura. 
- Mármint a hetek meséjére gondolsz? – kérdezte gúnyosan Hanna. – Az csak mese. 
- Az nem mese, Hanna – mondta Seth.
- Akkor miért vagyunk csak hatan? – szegezte neki a kérdést. – Ha igaz lenne és teljesülne, ahogy próféciák szoktak, heten kellene, hogy itt üljünk.
- Évtizedek óta csak hat embert képeznek ki, hogy elkerüljék a próféciát – válaszolta Rina. – Azóta amióta új ura lett az erdőnek. Megpróbálják kijátszani, hogy egy erős, fiatal uralkodó üljön a trónra és megtörjön a hatok egysége. Hiszen a prófécia szerint az egész egy szerelmi háromszöggel kezdődött, aminek az lett a vége, hogy az egyik női harcos, az első iratok Lie néven említik, megölte a riválisát Hae-t, hogy Kortéx az övé lehessen. De Korrtéx ahelyett, hogy elfogadta volna a szerelmét, fájdalmában és dühében megölte őt. 
- Egy a hét közül… egy, aki megszüli a Bosszú hercegét… - idézte Seth szó szerint a próféciát.
- Igen, ez a sor utal Lie-re és Kortéx-re – bólintott Rina. – A „mese” vége pedig az, hogy a fájdalom, a harag és a szégyen miatt Kortéx eszét veszti, kivágja a saját szívét és egy ládában őrzi, hogy ne érezzen többé semmit, majd hagyja, hogy a sötétség vezesse.
- Mi pedig most a birodalmában járunk – tette hozzá Mac és visszaült Hanna mellé. 
- De ha ti nem ebben hisztek, akkor miben? – kérdezte Seth.
- Mi abban hiszünk, hogy létezik egy fény királynő is – felelte Gab. – A mi városunk őriz egy nagyon régi, az általánosan elfogadott próféciánál is régebbi iratot, amin a fény királynőjének története szerepel. Ez addig ugyanaz, amíg Kortéx a sötétség uralkodója lesz. De aztán jön egy lány, aki képes őt úgy szeretni, ahogy van, elfogadja, hogy nem érez semmit és, hogy gonosznak gondolja magát. Annyira szereti, hogy felajánlja neki, hogy megosztja vele a szívét, hogy bebizonyítsa nem olyan gonosz, mint, amilyennek gondolja magát. Ezért az Istenek neki adják az önzetlenségéért a fény erejét. 
-  "A fény is csak akkor létezhet, ha ugyanakkor létezik, és birokra kél vele a sötétség" - idézte Rina. – Ina tehát fény királynővé vált és együtt uralkodott a sötétség urával. De, hogy aztán mi történt és miért tűnt el az ő királyságuk trónörököse az rejtély. 
- Talán nem is létezett sose és az egészet valaki kitalálta. 
- Hanna, a városunk évszázadok óta hisz ebben – morogta Mac. – És az az irat is ősrégi. 
- Amíg egyetlen ember is hisz benne igaz lehet vagy valóra válhat – mondta Rina. – A hitünket még te sem változtathatod meg.
Hanna nem felelt semmit, csak nézett a lányra. Arra számított Rina majd elkapja a tekintetét, ahogy mindig, de a lány most kitartóan nézett a szemébe és végén muszáj volt Hannának más felé néznie. Rina összerázkódott és elfordította a vetélytársáról a tekintetét, inkább a tűz felett tartott húsra koncentrált. Bár a többiek halk beszélgetésbe kezdtek ő nem vett részt benne. Csak nézett maga elé és ráparancsolt az agyára, hogy ne gondoljon semmire. 
- Azt hiszem ideje lepihennünk – mondta Seth egy hatalmas ásítás után.
- Majd én őrködöm, úgysem fogok tudni aludni – mondta Mac. 
Mivel ez ellen senki sem tiltakozott, a tűz köré terítették gyapjúból készült hálózsákjaikat. Gab Rina és Sunny között helyezkedett el, mondván, majd ő megvédi a lányokat, ha kell. Rina mosolyogva hallgatta, ahogy Sunny tiltakozik, hogy őt nem kell megvédeni, majd egyik percről a másikra elnyomta az álom. 
* * *
Egy fekete bokor mögött bújt meg, kezében még mindig ott szorongatta a tőrét. Bár az éjszaka korom sötét volt, mégis látta a pengére lassan rászáradó vörös vért. Fogalma sem volt kit sebesített meg, hogy ki elől menekül. Csak a hevesen dobogós szíve emlékeztette a mérföldeken át tartó futásra. Igyekezett hangtalanul kapkodni a levegőt nehogy elárulja magát. Lehunyta a szemét, mire képek kezdtek villódzni a szeme előtt. Seth és Hanna összeölelkezve. A kés villanása. A düh vöröse. A gyilkos akarat. A tudat, hogy megteszi. A lecsapó kés árnyéka. A sikoly. Meleg vér fröccsen. Seth üvegesedő tekintete. 
- Nem őt akartam – suttogta Rina. – De akkor kit? 
A fejében összekavarodtak a gondolatok, az indokok és az érzések. Amikor valami meleget érzett a kezén, lepillantott és azt látta, hogy a késről csordogál a kezére a vér, mintha maga a tőr vérezne. Tudta, hogy az Seth vére. Undorodva ejtette maga elé a földre és belemarkolt a hajába. Ám az ujjai túl rövid hajtincsekbe markoltak és döbbenten vette észre, hogy a szemébe hulló haj nem szőke, hanem fekete.
- Mi a fene… - suttogta elhalóan. Mögötte hirtelen megmozdult a bokor, mire megpördült és hátrálni kezdett, majd megtorpant. Most vette csak észre, hogy a cserjén nem is levelek vannak, hanem ezernyi fekete pillangó várakozik. Ám nem csak ott, de körülötte mindenhol hol kisebb, hol nagyobb állatok várakoztak, ki-be nyitogatva szárnyaikat. Aztán meghallotta a duruzsolást, amely végül egyetlen folyton ismételgetett kéréssé állt össze. 
- Szabadíts fel! Szabadíts fel! 
A duruzsoláson egy szó hatolt keresztül. 
- Rina! Rina! Hallasz? 
A körülötte lévő világ megremegett, majd szilánkokra tört és nem maradt más csak a sötétség. 
* * *

 - Rina, fent vagy? – hallotta meg Mac hangját, mire kinyitotta a szemét. – Jól van. Ne tégy semmilyen hirtelen mozdulatot. 
- Mi történt? – kérdezte ő is suttogta. Ahogy körbe pillantott észre vette, hogy már mindenki fent van és vagy őt figyelik, vagy a háta mögött néznek valamit. 
- Pár lépésre tőled ott áll egy párduc – mondta Seth és a kezében tartott késen megcsillant a holdfény. 
Rina első gondolata azt volt, hogy vakmerőség egy párduc ellen tőrt használni, az íj sokkal logikusabb lenne. A második meg az, hogy nem szabad. Olyan hirtelen ült fel, hogy még Sunny is ijedten felszisszent és hevesen megrázta a fejét. Felpattant, majd az állat felé fordult. Éppen a tűz fénykörében ott ült az állat, hosszú farkát a teste köré csavarta. A szeme éppen olyan vörös volt, mint a fekete szőrén lévő mélyvörös foltok. Ebben a furcsa félhomályban szinte feketének tűnt az állat. Szögletes fejét érdeklődve oldalra döntötte és Rinát figyelte. A lány mély levegőt vett, majd elindult az állat felé. 
- Te megőrültél? – sziszegte dühösen Mac. 
- Te maradj csak ott – kérte Rina és folytatta az útját a párduc felé. Az állat közben felállt, farkát meglendítve közelebb lépett hozzá. Seth éppen meglendítette a kést, hogy megsebesítse az állatot, amikor Rina rászólt. – Ha elmered dobni, esküszöm, megütlek. 
Seth megdöbbent a lány nyugodt hangján és lassan leeresztette a kezét. Rina még közelebb lépett a párduchoz és felé nyújtotta az egyik kezét. 
- Ez tényleg meghibbant – sziszegte Hanna. – Még a végén megö… 
De a mondatot nem tudta befejezni, mert döbbenetében elakadt a szava. Az állat ugyanis odalépett a lányhoz, megszagolta a felé nyújtott kezét, majd, mint egy macska a kezébe dörgölte a fejét. Rina mosolyogva végigsimított az állat selymes szőrén. A párduc megkerülte, egész testével hozzá dörgölőzött és olyan mély hangon morgott, hogy Rina a zsigereiben érezte. 
- Jól van. Jó kislány vagy – suttogta neki, majd leguggolt. A fejük egy magasságba került, majd megvakarta az állat füle tövét, amit az elégedett dorombolással köszönt meg. 
- Hát ezt… hát ezt nem hiszem el – nyögte ki Mac döbbenten. Ahogy Rina hátrapillantott és azt látta, hogy a fiúnak tátva maradt a szája, mire elégedetten elmosolyodott. 
- Bár ha belegondolsz, igazából nem megdöbbentő – találta meg a hangját Gab. – A természethez az állatok is hozzátartoznak. 
- Főleg, hogy ő az új idegenvezetőnk – egyenesedett fel Rina és visszasétált a többiekhez. A párduc hangtalan léptekkel követte és nem tágított mellőle. 
- És ha megharap? – kérdezte Hanna. – Ez egy vadállat. 
- Nem fog megharapni, ha csak nem provokálod ki – vont vállat Rina. – Bárki nyugodtan hozzá érhet. 
Először senki sem mozdult, majd Mac mély levegőt vett és közelebb lépett. Rina érezte, hogy az állat megfeszül mellette, mintha tudná, hogy a lány nem szimpatizál a fiúval. Kérlek, ne csinálj ostobaságot! Ha most megharapod, biztos, hogy megölnek. Attól, hogy nem szeretem, még nem kell bántani. Nem tudta volna megmondani, honnan gondolta, hogy az állat hallja, amit gondol, de végül az állat ellazult és megszagolt a felé nyújtott kezet. Nem dörgölte magát hozzá, de nem húzódott el, amikor a fiú megsimogatta. 
- Nos… ha tényleg ő az idegen vezetőnk, akkor nem igen tudunk mást tenni, mint elfogadni – mondta Mac. – És ha jobban belegondolunk, még jó is lehet, ha egy ilyen nagy macska a mi oldalunkon áll. 
- Na, igen – helyeselt Seth. – Megtámadni biztos nem fognak minket, ha meglátják őt. 
Rina mosolyogva nézett a fekete állatra, ami melegen simult oda a lábához és a csípőjéhez. Okos kislány vagy. A macska erre felpillantott és vörös szemeivel a lányt nézte. Rina nem tudta volna megmagyarázni, de érezte a köztük lévő szoros köteléket. Olyan eltéphetetlen szálat, ami ennyi idő alatt ki sem alakulhatott. 
- Ideje visszafeküdnünk – mondta Sunny ásítva. – Holnap hosszú és nehéz napunk lesz ebben az erdőben. 
Miután Mac közölte, hogy folytatja az őrködést, mindenki visszafeküdt a helyére. A párduc szorosan Rina mellé bújt, meleg teste felmelegítette a vacogó lányt. Rina az állat selymes szőrét simogatva, arcát a bundájába fúrva, belélegezte a csípős, fűszeres illatát, majd álomtalan alvásba merült. 
* * *
A másnapi túrájuk sokkal megerőltetőbb volt, mint amire készültek. Az erdő csalósan hol lejtett, hol emelkedett, néhol sebes, hideg folyó szelte keresztül. Bár a többi állat messze elkerülte őket a párduc miatt, a bokrok és a lelógó faágak megnehezítették a haladásukat, főleg hogy mozogtak. Az ösvényen az egyik pillanatban nem volt semmi, a másikban már egy narancsszínű bokor állt útjukat. Rina a párduc segítségével magabiztosan vezetette társait az erdőn keresztül. Út közben találtak ehető gyümölcsöt, bogyókat és Gab az íja segítségével több ehető madarat lőtt le az ágakról. Bár ők nem látták, de ezernyi fekete szempár követte útjukat, csendben, az árnyékokba húzódva. 
Rina, bár erősnek és határozottnak mutatta magát, belül erősen küzdött azért, hogy lerázza magáról a sötétséget és a hideget. Ő a párás, meleg levegő ellenére is fázott, ha elengedte volna magát bizony vacogott volna a foga. Bőre bizsergett ahányszor csak egy sötétebb helyen vágtak keresztül, ahol még a nappal is fáklyát kellet gyújtaniuk. Bár tudta gyűlölni kellett volna ezt a helyet, valahogy mégsem tudta. Kezdte azt érezni, hogy otthon van, pedig tudta ez nagyon gondot jelent. Ilyenkor igyekezett a lelkében pislákoló szeretetre gondolni a családja és a barátai iránt. Seth és Hanna közelsége ugyan nem segített legyőzni a körülötte kavargó sötétséget, de az, hogy Mac nem piszkálta állandóan sokat segített. 
Éjjelre egy sötét vizű tótól nem messze ütöttek tábort. Miután Seth az erejének köszönhetően megtalálta a tavat, lassan mindenki elszállingózott fürdeni, de előtte még vizet gyűjtöttek, amit felforralnak majd és elteszik arra az esetre, ha nem találnak vizet. Rina volt az utolsó, aki fürödni indult. Bár Sunny hívta, hogy menjen vele és Hannával fürödni, a lány elutasította. Nem szerette mások előtt mutogatni magát meztelenül. Szégyellte a törzsén húzódó sebhelyek sokaságát, amit egy gyerekkori balesetei okoztak. Volt, hogy mérges szömörcébe esett, ami aztán begyulladt sebeket eredményezett, volt, hogy forró vízzel öntötte le magát, volt, hogy madarak támadták meg, mindféle előjel nélkül. Megszámolhatatlan kisebb-nagyobb sérülés, amelyek mind nyomott hagytak a testén.
Nyugodtan vetkőzött, abban a hitben, hogy minden társa a tűz mellett üldögél, vagy tűzifát gyűjt. Már épp le akarta venni a fehérneműjét is, amikor megszólalt mögötte.
- Rina, beszélnünk kell! 

1 megjegyzés:

  1. Szia! Nagyon tetszik a történeted! Annyi hiba van benne, hogy néhol nem helyesek a mondatok és kérlek legközelebb figyelj jobban oda a kifejezésekre. Remélem hamar folytatod! Köszönöm, hogy olvashattam!
    ~ Loriel

    VálaszTörlés